Orbán Viktor a Facebookon közzétett videoüzenetben kérte az embereket, hogy tegyenek fel kérdéseket országértékelő beszédével kapcsolatban, amelyet a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére tart majd.
A miniszterelnök azt mondja, nem kedveli különösebben a szót, hogy országértékelő, mert – mint fogalmazott – “nagyarcúnak, nagyképűnek” tartja. Éppen ezért a kormányfő a videón azt mondja, nem országértékelő beszédet, hanem az ország jövőjéről szóló előadást kell tartani.
A kormányfőhöz egyébként tegnapi estig mintegy 2500 hozzászólás, javaslat érkezett a beszéddel kapcsolatosan. “Van miről kérdezni”, 2011 a megújulás éve lesz. Ez sok kérdést vet fel, a nemzetközi világ sincs nyugvóponton, a válság nem ért véget. Számos kihívás ér majd bennünket, szívesen beszélek erről is” – fogalmazott Orbán Viktor.
Az MSZP felszólította a kormányfőt, hogy szóljon a devizahitelesekhez is. A szocialisták remélik, hogy Orbán Viktor a 2010-es esztendőt értékelve a kormány által elkövetett bűnökkel, köztük a forint bedöntésével, illetve a bajba sodort devizahitelesek cserbenhagyásával is számot vet.
Az ellenzéki párt úgy véli, tavaly a forint tartós gyengeségéhez a fideszes politikusok felelőtlen kijelentései, az EU-IMF tárgyalódelegációjának faképnél hagyása, a több mint nyolc hónapja tartó követhetetlen gazdaságpolitika, a homályos kormányzati kommunikáció bőven elegendő volt.
AJÁNLOTT LINK:
Jön a 13. országértékelés, most a megújulásra hangol Orbán Viktor