Szórakozás

Magából kikelve balhézott Delhusa Gjon

Egy budakalászi telefonos üzletben az ügyintézőn töltötte ki mérgét az énekes.

Delhusa Gjont egy telefonos társaság hozta ki a sodrából; az üzletbe betérve pedig az ügyintéző hölggyel beszélt igencsak emelt hangon – ahogy ezt a Blikk olvasói jelezték. A lap megkérdezte a zenészt, mi is történt valójában.

“Telefonos flottám van, s a lányom, Andika számát több mint egy évvel ezelőtt meg akartam szüntetni, mert nem használjuk. Akkor azt mondták, hogy idén májusban jár le a hűségidő, így várnom kellett. Májusban, amikor lejárt a szerződés, azonnal mentem be, hogy megszüntessem. Akkor papírt is kaptam róla, majd júniusban megint kiszámlázták a 4800 forintos havidíjat. Telefonon próbáltam akkor intézkedni, elnézést is kértek, mondták, hogy megoldják a gondot. Ebben a hitben voltam, aztán most júliusban megint jött egy számla! Ideges lettem, összeszedtem otthon az összes telefonos papíromat, és berobogtam a közeli üzletükbe, hogy panaszt tegyek. Hülyének néznek?! Komolyan olyan szolgáltatásért fizessek, amit már rég lemondtam? Hihetetlen, hogy itt tart az ország, hogy egy ilyen egyszerű dolgot nem lehet elintézni, és ennyi idő kell hozzá. Még panaszlevelet is írtam!” – mondta el Delhusa, aki utólag már elnézést kér az ügyintézőtől.

Fotó: RTL II

Ajánlott videó

Olvasói sztorik