Gazdaság

A cégvezetők többsége nem hisz az ígéreteknek

Cégvezető (cégvezető, robert pattinson)
Cégvezető (cégvezető, robert pattinson)

A cégvezetők kétharmada szerint nem lesz idén IMF-megállapodás, és ugyanilyen arányban gondolják azt is, hogy a munkahelyvédelmi akciótervben meghirdetett jelentős járulékcsökkentés nem hoz új munkahelyeket.

A Policy Agenda a kis-és középvállalkozások cégvezetői körében végzett szeptemberi felmérésében két aktuális kérdést vizsgált. Az első kérdéskörben az EU/IMF-hiteltárgyalások esélyéről, a másodikban a munkahelyvédelmi akciótervről kérdezték a cégvezetőket. A válaszok alapján a magyar vállalkozások egyelőre inkább negatív forgatókönyvekkel számolnak.

IMF-hitel kellene, de (egyelőre) nem lesz

A felmérésben megkérdezett kkv-cégvezetők kétharmada (65 százalék) úgy látja, hogy a kormány ez év végéig nem fog megállapodni az EU-val és az IMF-fel egy hitelkeretről, a maradék egyharmadnyi cégvezető szerint viszont lesz megállapodás év végéig. Közülük 65 százalékban arra számítanak, hogy erősödni fog a megállapodás következtében a forint, sőt egyharmaduk abban is bízik, hogy a magyar gazdaság is megerősödik a megállapodás hatására. A megállapodásra számítók 9 százaléka – meglepő módon – azt gondolja, hogy a forint árfolyama a megállapodás miatt gyengül, és 10 százalékuk a magyar gazdaság gyengülését is valószínűsíti. A megállapodás megszületésében reménykedők döntő részben annak pozitív hatását várják.

A magyar cégvezetők 58 százaléka azt gondolja, hogy nem lesz EU/IMF-megállapodás, és emiatt, azaz a megállapodás elmaradása miatt gyengül majd a forint árfolyama. Ugyanezen okból 53 százalékuk vélelmezi, hogy tovább gyengül majd a magyar gazdaság.

Nem bíznak a munkahelyvédelmi akciótervben

A kormány annak érdekében, hogy érdemi, kézzelfogható lépéseket tudjon felmutatni a gazdaság élénkítése területén, több száz milliárd forintos járulékcsökkentést hirdetett meg. Az ún. foglalkoztatási szempontból veszélyeztetettnek minősített munkavállalói köröknél jelentős mértékben csökkentette a munkáltatók által fizetendő terheket.

A program elnevezésében és szándékát tekintve is a munkahelyek megvédéséről szól, sőt a tervek szerint a felszabaduló forrásokból elvileg új munkahelyeket is lehetne teremteni. Az általunk megkérdezett kis- és közepes méretű vállalkozások vezetőinek ugyanakkor mindössze 9 százaléka számít arra, hogy a Munkahelyvédelmi Akcióterv hatására képesek lesznek új munkahelyeket létrehozni. A válaszadók bő kétharmada, 68 százalékuk nem számít erre, míg szűk egynegyede (23 százalékuk) még nem tudja megítélni az akcióterv hatásait a foglalkoztatás alakulására.

Abban sem biztosak, hogy az irány jó

A gazdaság szempontjából rendkívül fontos kérdés, hogy helyes irány-e a célzott munkáltatói tehercsökkentés, vagy sem. Ezért is érdekes, hogy a cégvezetők 65 százaléka inkább egy kisebb mértékű, de minden dolgozóra kiterjedő munkáltatói tehercsökkentéssel értene egyet, és csak 7 százalékuk támogatja a kormány által tervezett, és az országgyűlés által elfogadott célzott tehercsökkentést. A vállalkozások vezetőinek 11 százaléka saját cége szempontjából nem lát különbséget a két lehetőség között, további 17 százalékuknak pedig nincs markáns véleménye e kérdésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik