Gazdaság

Bajnai: az unortodoxia feléli a tartalékokat

Helyette a bizalom helyreállításával, a tőkevonzó és tőkemegtartó képesség erősítésével, a foglalkoztatással és a gazdaság fejlesztésével kellene foglalkozni ahhoz, hogy Magyarország beinduljon – mondta a volt miniszterelnök egy konferencián.

Bajnai Gordon is beszédet mondott a Portfolio.hu „Budapest Economic Forum” elnevezésű keddi konferenciáján, amelyben a gazdaságpolitika sikeres modelljéről, az attól való jelenlegi távolságról is beszélt. Gazdaságpolitikai fordulat nélkül Bajnai szerint nincs IMF-megállapodás. De a megállapodás szerinte nem csodaszer, csak egy kívánatos haladék lenne Magyarország számára.

A volt miniszterelnök négy téma köré csoportosította a szerinte szükséges teendőket – írta a lap.

Ezt kellene tenni Magyarországon

Bajnai szerint a bizalom helyreállítása lenne az egyik teendő, ami alatt azt értette, hogy az intézményeket és azok átláthatóságát erősíteni kellene, a korrupciót pedig visszaszorítani. Fontosnak tartaná a tőkevonzó és tőkemegtartó képesség erősítését is. Ennek részeként szerinte valós gazdasági érdek az IMF-fel való megegyezés. Nem csodaszer, hanem haladék. Úgy látja, az IMF jelentős gazdasági fordulatra szeretne pénzt adni. Amíg nem változik a kormány gazdaságpolitikája, addig nem lesz megállapodás – hangsúlyozta.


Fotó: Kummer János

Harmadikként a foglalkoztatás kérdését említette. Hangsúlyozta: a kereslet és a kínálat kérdéseivel egyszerre kell foglalkozni. Ennek részeként pedig a magas hozzáadott értékű ágazatokat kell megcélozni. Ehhez viszont Bajnai szerint a jelenlegihez képest ellenkező irányú oktatási reformra lenne szükség. Végül, de nem utolsósorban a gazdaság fejlesztését is a teendők közé sorolta. Itt azonban a cikk nem közölt részleteket.

Ezen múlik Kelet-Közép-Európa sikere

Mivel ez a térség évszázadok óta rendkívül tőkehiányos, így szerinte az a fő kérdés, hogy képes-e olyan politikát folytatni, amely egyszerre tud tőkét vonzani és a hazai megtakarítások mértékét növelni. Eközben arra is figyelnie kell az adott országnak, hogy a termékegységre eső bérköltséget ne a versenyképesség rovására növelje, illetve hogy a foglalkoztatottságot is növelni tudja.

Bajnai szerint az a politika jó, amelyik mindemellett az infrastruktúrát folyamatosan fejleszti, és közben vonzó üzleti környezetet, megbízhatóságot, stabilitást teremt, beleértve a fiskális politika stabilitását is. Ha az utóbbi adott, akkor a monetáris politika is stabil tud lenni – zárta a sikeres gazdasági modell receptjéről szóló felsorolását Bajnai, majd azt hangsúlyozta, hogy a globális gazdasági válság miatt a következő időszakban a térségnek lassabb növekedésre és forrásszűkére kell berendezkednie.

Az unortodox politika a tartalékok felélését jelenti

Közép-Kelet-Európa országai a versenyben nyertesek lehetnek a magas tudású munkaerővel és a vonzó befektetési környezettel. Ilyen értelemben a konvergenciasztori, ha lassabban is, de működhet – mondta Bajnai. – Magyarország ma olyan szakaszban van, hogy hosszú távra eldőlhet, a sikeres modellhez vagy az erre nem képes országok csoportjához csatlakozik-e.

S itt ecsetelte az elmúlt húsz év gazdaságpolitikai hibáit és erényeit. A 2010-től indult szakaszra azt mondta: a még mindig válságban lévő gazdaságban olyan változások jöttek, amelyekkel elszakadtunk a visegrádi országoktól. Az unortodox gazdaságpolitika nem más, mint a valós gazdaságpolitikai lépések helyett időt nyerni, halogatni a problémák megoldását. Szerinte ez a magyar gazdaság meglévő tartalékainak elhasználása.

S hogy miben hibáztak a leginkább az elmúlt két és fél évben? Magyarország korábban élen járt a külföldi tőkebefektetések vonzásában. Ez mára teljesen megváltozott. Rossz megoldás volt a 12 év alatt felhalmozott nyugdíj-megtakarítások államosítása, amelynek kb. a feléből államadósság-csökkentés valósult meg. Ezzel szerinte a jövő megtakarítását éltük fel a jelenlegi költségvetési egyensúly biztosítása érdekében. Rendkívül megnehezült az alacsony képzettségű inaktívak számára, hogy újra aktívak legyenek a munkaerő-piacon. S közben az adócsökkentések csak a felső jövedelmi harmadnak kedveztek – sorolta.

Magyarország régóta küzd strukturális problémákkal, a 2010-ben szerzett jelentős társadalmi felhatalmazás ellenére ebben visszalépés, kudarcok sorozata történt – összegzett Bajnai. Szerinte Magyarország nemzeti érdeke, hogy ebben azonnali, jelentős gazdasági fordulat történjen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik