A magyar befektető ígérete az 5 milliárd eurós oroszországi ingatlan-beruházásokról gyakorlatilag nem valósult meg – írja a lap, amely úgy értesült, hogy a TriGránit részesedését a Mozaik bevásárlóközpontban Pjotr Sura, az RGI International nevű cég társtulajdonosa vette meg körülbelül egy hónapja.
A befolyásos üzleti-politikai napilap emlékeztet arra, hogy a TriGránit 2007-ben került az orosz piacra, a Gazprombank-Invest céggel együtt 5 milliárd eurós kereskedelmi ingatlanberuházást tervezett megvalósítani Krasznodarban, Moszkvában és Szentpéterváron.
Később a magyar cég 2-3 milliárd dollárt szeretett volna invesztálni egy 28 hektáros szentpétervári raktárterületen, de a válság miatt a terv meghiúsult. 2008-ban sikertelen tárgyalásokat folytattak a vityebszki pályaudvar körüli terület beépítéséről.
Abban az évben szerzett a TriGránit 50 százalékos részesedést a 134 ezer négyzetméteres Mozaik bevásárlóközpontban. Ez lett volna az első moszkvai beruházása. Azzal az indokkal vonult ki belőle a cég, hogy a projektet a mai napig nem egyeztették a moszkvai főpolgármesteri hivatallal.
Mint a Kommerszant írja, Moszkvában 2010-ben megváltoztak a játékszabályok a beruházók számára. Szergej Szobjanyin – aki akkor váltotta Jurij Luzskovot az orosz főváros élén – leállította a tömeges építkezéseket és bejelentette, hogy felülvizsgálják a korábban engedélyezett projekteket.