A kormányfő múlt kedden, amikor bejelentette a találkozó időpontját, azt mondta: abban kell egyetértésre jutni, melyek azok a konkrét intézkedések, amelyekkel a gazdaság dinamizálása kormányzati vagy egyéb eszközökkel ösztönözhető, de határozni kell adó- és járulékkérdésekben is.
Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke szombaton találkozott Orbán Viktorral.
A megbeszélés után a Fidesz elnöke ismét megerősítette, hogy az előre hozott választásokat tartja megoldásnak az ország helyzetére. A liberális párt elnöke azt mondta, hogy először azt szeretnék, ha a jelenlegi kabinet cselekvési programot alkotna; ha ezt a programot az SZDSZ nem tartja elfogadhatónak, akkor jöhetne egy szakértői kormány, és ha ez sem vezet eredményre, csak akkor lehet szó előre hozott választásról.