Gazdaság

Nagyot bukhatnak a bankok az elkaszált autóhitel-szerződésen

A Fővárosi Törvényszék kedden kihirdetett jogerős ítélete kimondta: érvénytelen a pénzintézet hitelszerződése, ugyanis azt egy arra nem jogosult autókereskedő írta alá.

Az autóhitel-szerződést 2008-ban kötötte egy adós az MKB Euroleasing Zrt.-vel. Az adós közel hárommillió forint hitelt vett fel a pénzintézettől, amit már csaknem megfizetett, amikor az autóját ellopták. Ezt követően az MKB további milliókat követelt az adóstól, ő azonban nem ismerte el a tetemes tartozást. A vita a bíróságon folytatódott, és már az elsőfokú bíróság is az adós javára döntött – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.

Ki írhat alá?

A Fővárosi Törvényszék keddi ítéletében lényegében helybenhagyta a korábbi döntést, amely szerint az autóhitel-szerződés azért érvénytelen, mert azt egy olyan autókereskedő írta alá, akinek nem volt jogosultsága a pénzintézet helyett aláírni a szerződést.

Az adóst képviselő ügyvéd szerint precedensértékű ítéletet hozott a bíróság az autóhitelesek szempontjából, szerinte a döntés több ezer adós szerződésére lehet hatással, ugyanis sok esetben a jogszabályokat figyelmen kívül hagyva írhatták alá a szerződéseket arra nem jogosult autókereskedők. Bihari Krisztina kifejtette: a 2010 előtt hatályos törvényi szabályozás szerint alapvetően kétféleképpen járhattak el a pénzintézetek képviseletében az autókereskedők. Az egyik esetben a kereskedő aláírhatta a bank nevében a hitelszerződést, a másikban csupán összehozhatta a pénzintézetet és az ügyfelet.

Áthághatták a szabályokat

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a legnagyobb hitelnyújtók szinte elvétve álltak kapcsolatban olyan kereskedőkkel, akik jogosultak voltak eljárni helyettük. Miután közzétették a listákat, az adósok tömege jelezte a Magyar Nemzetnek, hogy az ő hitelszerződésüket is az autókereskedő írta alá, a kereskedés neve azonban nem szerepel az MNB listáin.

A 2009. december 31-én hatályos listák szerint tehát a legnagyobb hitelközvetítő pénzintézetek országszerte alapvető szabályokat hághattak át.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik