Belföld

Egyre több parkolókártya-csalót kapnak el

A BRFK tájékoztatása szerint az elmúlt két hétben megduplázódott a leleplezett visszaélések száma.

Két hét alatt a duplájára nőtt azok száma, akik ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) eljárást indított a mozgáskorlátozottak számára kiállított parkolókártyákkal történő visszaélés, azaz közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt – közölte Fülöp Valter, a fővárosi rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese.

Emlékeztetett , hogy május 9-ig egy hét alatt 67 emberrel szemben indítottak büntetőeljárást közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt. Azóta folytatódott az akció, ennek az eredménye, hogy jelenleg 124 gyanúsítottjuk van ugyanebben az ügyben .

Fülöp Valter korábban elmondta: a mozgáskorlátozottak részére kiállított parkolási engedéllyel való visszaélésről sokan nem is tudják, hogy súlyos bűncselekmény, amely akár hároméves börtönbüntetést is maga után vonhat.

Akkor kiemelte: olyan jelenségről van szó, amelyet a rendőrség szeretne megszüntetni. Az ezredes utalt arra, hogy sokszor látni a fővárosban luxusautókat, amelyek szélvédőjére mozgáskorlátozottak részére kiállított kártyát helyeznek el, de a járműhöz életerős, egészségtől duzzadó ember érkezik. Emiatt kezdték az akciót, és az ellenőrzéseket a jövőben is folytatják. Hozzátette: gyakori, hogy az érintett családjában valóban van mozgáskorlátozott-kártyára jogosult, de nem az ő szállításakor használják azt.

A BRFK összegzése szerint a legtöbb visszaélés miatt a főváros V., VI. és VII. kerületében kellett intézkedniük a rendőröknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik