Gazdaság

Orbán: megerősítjük az MKB-t

Orbán Viktor ATV (orbán viktor)
Orbán Viktor ATV (orbán viktor)

A szerdai kormányülésen az első napirendi pontok között a kormány áttekintette a magyar pénzügyi rendszer helyzetét, és eldöntötték, hogy az állami tulajdonba került MKB-t felturbózzák.

A miniszterelnök a szerdai kormáynülésről szóló csütörtöki bejelentésen először is sorra vette, milyen ütemben haladnak a céljaik felé. Nyomatékosította: a kormány úgy látja, hogy meg kell erősíteni a bankrendszert. Orbán felsorolta, milyen döntéseket hoztak ennek érdekében: a sérülékenységet okozó devizahitel-rendszer kivezetése folyamatban van – mondta. Ez a hitelesek érdekét is szolgálja, hiszen a bizonytalanságok miatt magas az árfolyamkockázat, tette hozzá.

Orbán Viktor megemlítette azt is, hogy elfogadták a fair bankokra vonatkozó törvényt. Plusz célul tűzték ki a bankrendszer megtisztítását a rossz hitelektől. Az állami tulajdonba került MKB-val kapcsolatban pedig az a tervük, hogy megtisztítsák, megerősítésék és újraszervezzék, hogy az ország legjobb bankja legyen – jelentette be Orbán Viktor.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

Az MSZP szerint

Nyílt és arcátlan korrupció, hogy a kormány az MNB kasszájából több tízmilliárd forintot zúdít az államosított MKB Bankba azért, hogy azt később továbbadhassák valamelyik fideszes haverjuknak.
Amikor a kormány arról beszél, hogy megmenti az MKB-t, tudjuk, miről van szó. A „megmentik” az ő szóhasználatukban annyit tesz: ellopják. Láthattuk ezt a magánnyugdíj-pénztári betéteknél, a trafikoknál, a földeknél.
Így lopják ki most a Magyar Nemzeti Bank tízmilliárdjait is, és az MKB Bankot használják talicskának. Ez felháborító egy olyan országban, amely egyre szegényedik, és ahol egyre többen éheznek!
Teszi ezt az a kormány, amely épp most herdált el 3 milliárd forintot, hiszen alig több mint egy éve 49 százalékos tulajdonrészt vásárolt a most csődbe került Széchenyi Bankban. Ez szerintük a közpénzek hűtlen kezelése, ezért a Legfőbb Ügyésztől kérnek viszgálatot.

Arra is kitért a miniszterelnök, hogy a feltárt problémák miatt az MNB által bezáratott Széchenyi Bankban 49 százalékban tulajdonos az állam. Ezért döntöttek arról is, hogy kárenyhítési alapot állítanak fel a betétesek számára. Az állami tulajdoni részarányban állnak majd helyt, ezzel is jelezve, hogy ahol az állam tulajdonos egy bankban, ott felelősséget vállal, ha baj van.

Orbán emlékeztetett rá, a céljuk az volt, hogy a magyar bankrendszer 50 százalékban legyen magyar. Most hogy az 50 százalék feletti szintet elérték, jön a reorganizáció időszaka – jelentette ki.

Matolcsyék beállnak az MKB mögé

Az MNB elnöke, Matolcsy György megerősítette: a kormány kérte a jegybank segítségét az MBK megerősítésében, és ezt a felkérést ők elfogadták. A jegybankelnök fontosnak tartja, hogy az állam megvásárolta az MKB-t. Előtte az MNB értékbecslést végzett a bankban, akkor állapították meg, hogy portfoliótisztításra és reorganizációra lesz szükség.

A kormány felkérte őket, hogy a jegybanktörvény és bankbiztonsági törvény felhatalmazása alapján vegyen részt az MKB újraszervezésében az MNB. És ennek eleget is tesznek – jelentette ki.

Védőhálót adnak az MKB-nek: az MNB pénzügyi stabilitási tanácsa úgy döntött, hogy a jegybank teljes mérlegével állnak be az állami tulajdonba került bank mögé. Ez azt jelenti, hogy teljes körű garanciát vállalnak érte.

Az MKB lesz az első fair nagybank Magyarországon – ez is a cél. A rosszbankot megszüntetik benne, a jó bankot pedig tovább erősítik – fejtette ki Matolcsy.

A jegybank elnöke szerint a megerősített MKB-t nem kell majd később is állami tulajdonban tartani, akár tőzsdére is mehet.

A kormány ezért felkérte a szerdai ülésen az MNB-t, hogy nyújtson segítséget az MKB megerősítéséhez.

Megismételte: az MKB-t az ország egyik legerősebb bankjává kell kialakítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik