Belföld

Vármegyés tüntetők balhéztak a Sziget bejáratánál

Az árpádsávos zászlóval felszerelt demonstrálók Zagyva György Gyula vezetésével vonultak föl. A rendőrök több embert előállítottak. Zagyvát is.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által a Sziget Fesztivál főbejáratához összehívott szimpatizánsok próbáltak meg péntek délután jegy nélkül bejutni a rendezvényre.

Az MTI helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy Zagyva György Gyula, a HVIM tiszteletbeli elnöke, aki egyben a Jobbik országgyűlési képviselője, a fesztivál főbejáratához szervezett tüntetésen felszólította az embereket, hogy próbáljanak együtt bemenni a rendezvény területére. Ezt követően a mintegy 70 tüntető megindult a főbejárat felé, ahol biztonsági őrök és rendőrök fogadták őket. Végül nem sikerült bejutniuk.

Zagyva György Gyula a résztvevők előtt elmondott beszédében azt hangoztatta, hogy annyit akartak elérni, hogy tárgyaljanak velük a Sziget főszervezői. A képviselő szerint Gerendai Károlynak, a fesztivál főszervezőjének csak annyit kellett volna mondania, hogy „kérem, fasiszta bácsik, ne tüntessenek itt”, de ezt nem tette meg.

A demonstrálni szándékozók a beszédet követően indultak meg a főbejárat felé, ahol a Sziget biztonsági őrei feltartóztatták őket.

Az Indexet a Sziget sajtófőnöke este arról tájékoztatta, hogy a HVIM megjelenése miatt csak nagyon lassan lehetett bejutni a rendezvényre, de nem volt vészhelyzet.

A rendőrség lezárta a Mozaik utcát a K és a közúti híd között, ezért nagy dugó volt a környéken.

Este aztán a rendőrök erősítést kaptak, megkezdték a csoport feloszlatását, több embert kiemeltek, és igazoltatás után rabszállítóba raktak. A rendőri akciót “ÁVH, ÁVH” kiáltásokkal kommentálták a HVIM tagjai. A rendőrök egyébként azokat kezdték előállítani, akik elállták a Sziget bejáratát, fél tízre ezzel körülbelül végeztek is. Előállították Zagyva György Gyulát is, „amire kissé feszülten reagáltak a tüntetők”, de végül nem sokkal fél tíz után elhagyták a környékét, viszont közölték, hogy szombaton ismét visszajönnek, mivel este hattól tízig van területfoglalási engedélyük.

Az MTI közlése szerint Zagyva képviselőt és négy másik személyt rendzavarás, további öt személyt pedig kábítószerrel való visszaélés miatt állították elő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik