Gazdaság

Varga: 200 milliárddal jobb lett a hiány, mint vártuk

varga mihály (varga mihály)
varga mihály (varga mihály)

A nemzetgazdasági miniszter optimista: beindult a gazdasági növekedés, a költségvetési hiány kevesebb lett, jövőre akár jöhet a jövedelemadó-faragás is. Egy-két bank kivonulhat, euró viszont nem lesz még egy darabig.

A 2013. évi GDP-arányos költségvetési hiány legfeljebb 2,7 százalék, de kedvező esetben akár 2,3 százalék is lehet – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Hozzáfűzte, hogy még két tételről – az önkormányzati alrendszer pénzforgalmi egyenlegéről, valamint a takarékszövetkezeti integrációs szervezetnek juttatott vagyoni hozzájárulás elszámolásáról – nincs döntés.

Bevételek és kiadások

A bevételi oldalról szólva elmondta: az inflációt 5,2 százalékra tervezték a 2013-as költségvetési törvényben, de végül jóval alacsonyabb, 1,8 százalék lesz, emiatt egyes adóbevételek alulteljesültek. Az áfa-bevételeknél 130-140 milliárd forint az elmaradás, de jövedéki adóból is a vártnál kevesebb folyt be, míg a pénzügyi tranzakciós illetékből a várthoz közeli volt a bevétel. Szociális hozzájárulási adóból többletbevétel keletkezett, és a frekvenciaértékesítés is növelte a költségvetési bevételeket – ismertette Varga Mihály.

Abban, hogy az államháztartást stabil pályán tartsák, szerinte fontos szerepe volt annak a kormányzati törekvésnek, hogy lehetőség szerint ne nyúljanak a 400 milliárd forintos Országvédelmi Alaphoz. További két intézkedés is segítette a jobb hiány elérését: a kiadási oldalon májusban 92,2 milliárd forint értékben zároltak forrásokat, júniusban pedig bevételi oldali egyenlegjavító intézkedéseket vezetett be a kormány; ez összesen 128 milliárd forinttal javította az államháztartási mérleget – mondta a miniszter.

Még nem csatlakozunk

A miniszter kérdésre válaszolva azt is leszögezte, szerinte az évtized második felének végéig nem reális kérdés, hogy csatlakozzunk az eurózónához.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) információi szerint egy-két banknál reális mérlegelési kategóriában van a Magyarországról való kivonulás – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy kérdésre válaszolva pénteki sajtótájékoztatóján. Matolcsy György jegybankelnök nemrégiben még 4 nagybankról mondta, hogy azok elhagyhatják az országot.

Varga Mihály ugyanakkor pénteken azt is hangsúlyozta, hogy a magyar bankrendszer helyzete stabil, a tárca nem számol azzal, hogy egy ilyen lépésnek jelentős hatása lenne a jövő évi költségvetésre.

Kinek jó az egykulcsos adó?

Az egykulcsos adóval szemben az a leggyakoribb kritika, hogy míg a minimálbér körül keresők mintegy 10 ezer forinttal keresnek miatta kevesebbet havonta, addig a 750 ezer forint fölött keresőknél havi 100 forinttal többet hagyott az új adórendszer.

Egy számjegyű szja

Egy másik kérdésre elmondta: az egykulcsos, egy számjegyű személyijövedelemadó-rendszerről reálisan először 2015-ben lehet gondolkozni, hiszen 2014-re elfogadott adótörvények vannak. Ezzel egyébként megerősítette saját korábbi nyilatkozatát.

Varga Mihály szerint bár beindult a gazdasági növekedés, egyelőre nem látszik a forrása annak, hogyan lehet azt a kieső 600 milliárd forintot a költségvetésben pótolni, amit például egy 9 százalékos szja-kulcs okozna.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik