Ócsa polgármestere és alpolgármestere arra kéri a város lakosságát, támogassa, hogy a bajba jutott devizahiteleseknek a település területén építsenek szociális családi házakat.
A Bukodi Károly fideszes polgármester és Horváth Tamás alpolgármester által aláírt közlemény a Belügyminisztériummal 2011. augusztus 11-én kötött megállapodás részletei között említi, hogy az építkezés két ütemben folyik majd az alsópakonyi városrészben.
Az első ütemben 80 családi ház épül, a másodikban – az igényekhez igazodva – további 80-as blokkokban 420 lakóház. Ócsa önkormányzata és a beruházást lebonyolító Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK Zrt.), valamint az Urbanitas Tervező és Tanácsadó Kft. között két településrendezési szerződést kötnek, amelyek tartalmazzák az ütemezésekkel járó fejlesztéseket is – áll a városvezetők közleményében.
Az első 80 ház megépítéséhez a kormány által kijelölt beruházó vállalja a szükséges infrastruktúra kialakítását (közművek, utak), Alsópakony és Ócsa-vasútállomás között kerékpárút létesítését, valamint egy két kilométer hosszúságú út és egy buszforduló építését Alsópakony településrészen. Segíti továbbá – akár EU-s pályázati forrás felhasználásával – bölcsőde építését és a Baross utcai óvoda bővítését.
Az első ütemben várható gyermeklétszámot az általános iskola fogadni tudja, így az intézményt a szükségleteknek megfelelően a második ütemben bővítik.
A város polgármesterének és alpolgármesterének tájékoztatása szerint a beruházás várhatóan októberben kezdődik, az első ütemben megépülő házakat a tervek szerint 2012 tavaszán adják át.
“Városunk legújabb kori történelmének legnagyobb fejlesztése előtt állunk, amely nagymértékben megerősítheti szerepünket a leendő járásban, sőt a megyében”, utat nyitva új vállalkozásoknak, munkahelyteremtő beruházásoknak – írják Ócsa vezetői, kérve a lakosságot, hogy támogatásukkal segítsék a kormány és Ócsa önkormányzatának munkáját.