Belföld

Idén két napig tart augusztus 20-a

A kormány ismét "Együtt az ország!" szlogennel rendezi meg az államalapítás ünnepét, ami ezúttal kétnapos lesz.

A programok már augusztus 19-én várják azokat, akik a fővárosba látogatnak -– hangzott el a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.

A hivatalos ünnep nyitóeseménye az augusztus 19-én 10 órakor kezdődő Magyar Ízek Sétánya, de természetesen nem marad el a 20-ai légi parádé és tűzijáték sem. Budapest mellett Baján és Debrecenben lesz központi tűzijáték, amelyek megrendezése együttesen 132,5 millió forintba kerül.

A 21 órakor kezdődő eseményen Budapesten a rakétákat a Citadelláról, valamint három, a Margit híd és a Szabadság híd között álló uszályról lövik majd fel.

A vidéki helyszínekkel az ország Budapest-központúságát kívánják oldani a szervezők. Debrecenre a város kulturális és történelemben játszott szerepe, valamint a virágkarnevál miatt esett a választás, Bajára pedig az ország soros európai uniós elnöksége alatt elfogadott Duna-stratégiával kapcsolatosan.

Az augusztus 20-ai rendezvények összköltsége mintegy nettó 300 millió forint.

Az állami kitüntetéseket is 20-án délután nyújtják át. A programokra összesen nettó 300 millió forintot fordítanak.

Az ünnepi programokat megtalálhatja itt!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik