Gazdaság

Eredményes a munkahelyvédelem a kormány szerint

Már több mint 890 ezer ember foglalkoztatását segíti a tavaly januárban indult munkahelyvédelmi akció, amely 205 milliárd forinttal csökkentette a munkáltatók terheit - közölte Kurucz Éva kormányszóvivő a kormány honlapján szombaton közzétett nyilatkozatában.

Mint kifejtette, 168 ezer pályakezdő foglalkoztatásához járul hozzá a program, minden ötödik támogatott munkavállaló 25 év alatti. Legnagyobb arányban a nyugdíjhoz közeledők foglalkoztatását segíti a munkahelyvédelmi akció.

A foglalkoztatottak negyven százaléka az 55 év feletti korosztályból kerül ki. Minden harmadik munkavállaló alacsony képzettségű, és szakképzettséget nem igénylő munkakörben dolgozik. Ezenfelül 40 ezer kisgyermekes édesanyát és 30 ezer tartósan munkanélkülit is munkához segít a program.

Kurucz Éva kitért arra is, hogy a munkahelyvédelmi akcióban támogatott munkavállalók száma folyamatosan nő, ugyanis egyre több munkaadó él a programban elérhető adókedvezményekkel. A munkahelyvédelmi akció is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az uniós tagállamok közül Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a munkanélküliség az elmúlt egy évben – tudatta a kormányszóvivő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik