Gazdaság

Kivonulhatnak a webáruházak a reklámadó miatt

Az e-kereskedelmi szektor a nyáron bevezetett új terhek után most a reklámadó miatt védekezne inkább külföldről – írja a Világgazdaság.

Számos kis és közepes hazai webáruház dönthet úgy a közeljövőben, hogy külföldre teszi át székhelyét, amelyhez a legutolsó lökést a reklámadó bevezetése jelentheti – mondta el a Világgazdaság érdeklődésére Kis Ervin Egon, a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület (SzEK.org) elnöke. A szakember szerint a hazai üzleti és jogszabályi környezet miatt már eddig is fennállt a veszélye, hogy elindul egy elvándorlási hullám, azonban a nyáron bevezetett új adóteher, illetve a hozzá kapcsolódó adminisztrációs terhek felgyorsíthatják a folyamatot.

Az internetes áruházak ahelyett, hogy a karácsonyi szezonra készülnének, a reklámkampányaikat terveznék, tanácsadókkal egyeztetnek az előírások betartása érdekében.

A hazai e-kereskedelmi piacon egyébként komoly fejlődés várható az idén a Világgazdaságnak korábban nyilatkozó cégvezetők közlése szerint. Várkonyi Balázs, az Extreme Digital Zrt. vezérigazgatója például az online forgalom 40 százalékos növekedését várja az idén a múlt évhez képest. Bognár Ákos, az Ország Boltjának választott JátékNet.hu Webáruház vezetője pedig 25-30 százalékos bővülést prognosztizál a vállalatnál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik