Belföld

Újabb manipulált tudósítás a köztévében?

Az MTVA, az MTI üzemi tanácsa és hét szakszervezet szerint a köztévé manipulált tudósításban számolt be Nagy Navarro Balázs és társai éhségsztrájkjáról.


Éhségsztrájk a közmédiánál

Az MTVA Központi Üzemi Tanácsa, az MTI Zrt. Üzemi Tanácsa és a közmédia hét szakszervezete felháborodott és mélyen elítéli, hogy a közszolgálati televízió december 15-i esti híradójában ismét a manipuláció eszközéhez folyamodott “Az MTVA lezárta a Lomnici-ügyet” című tudósításában – írja közleményében a két szervezet.

Azt mondják, a közszolgáltai tévé a tudósításban azt sugallta, hogy még saját kollégái is elhatárolódnak a múlt szombat óta éhségsztrájkoló Nagy Navarro Balázstól és társaitól. Ennek alátámasztására a közmédiában dolgozó sok szakszervezet közül két rádiós szakszervezet közleményét használta fel a köztévé. Két olyan szervezetét, amelyek kritikát fogalmaztak meg, nem említve öt másik szakszervezetet, amelyek viszont szolidaritásukról biztosították az akciót – állítják a levélírók. Azt is mondják, hogy ugyanebben a tudósításban Kapuvári Gábor, az MTVA Központi Üzemi Tanácsának elnöke által adott nyilatkozatból kiragadtak egy félmondatot, s ezáltal meghamisították mondandóját; a közmédia valamennyi munkavállalóját képviselő üzemi tanácsok által kiadott közleményből pedig egy fél mondatot sem idéztek.

Az üzemi tanácsok és hét közmédiás szakszervezet most felszólítja az MTVA és az MTI vezetését, hogy az üzemi tanácsok képviselőinek bevonásával indítson vizsgálatot annak kiderítésére, hogy a Cohn-Bendit-, illetve Lomnici-ügy után miként fordulhatott elő az, hogy a híradó nem a valóságot híven tükröző módon számolt be az eseményekről. Ezen felül azt kérik, hogy az elferdített tudósítást igazítsák helyre, illetve a híradók és krónikák ezentúl objektív módon számoljanak be az éhségsztrájkról és az ahhoz kapcsolódó eseményekről. Továbbá javasolják, hogy az MTVA és az MTI vezetése hozza nyilvánosságra a Lomnici-ügyben lefolytatott vizsgálatok eredményét, adjon tájékoztatást arról, hogy milyen következtetéseket és tanulságokat vont le az ügyből.

Az eset előzménye, hogy Duna TV és az MTV két héttel ezelőtti híradójában kitakarták Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét arról a felvételről, ahol Tőkés László nyilatkozik. Tőkés László, az Európai Parlament alelnökeként, Lomnici Zoltán az Emberi Méltóság Tanácsának vezetőjeként tartott sajtótájékoztatót. Az esetért felelős két vezető beosztású munkatárs közül Élő Gábor hírigazgatót azonnali hatállyal elbocsátották. A csak hírhamisítóként emlegetett Papp Dánielt pedig egyik főszerkesztői posztjából, felmentették. Ő volt egyébként az, aki még riporterként hamis színben tüntette fel a Daniel Cohn-Bendit zöldpárti politikus magyarországi látogatásán történteket. Papp Dániel a Cohn-Bendit- és a Lomnici-botrány ellenére is maradt a közmédiában, jelenleg is ő a Közéleti és dokumentum főszerkesztője z MTVA-nak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik