Gazdaság

Jövőre sem tűnik el a dolgozói szegénység

A cafeteria terheinek növekedése kiolthatja a nem túl jelentős mértékű bérnövekedést – áll a Policy Agenda elemzésében.

A jövő évi költségvetés egyértelművé tette, hogy a kormány nem mer jelentősebb bérfelzárkóztatási programba belevágni – írja szerdai elemzésében a Policy Agenda kutatóintézet. A minimálbérről és bérajánlásról szóló tárgyalások még hátravannak, de a keretek nem túl tágak.

A jövő évi költségvetés 3,6 százalékos bruttó átlagbér-növekedéssel számol 1,8 százalékos infláció mellett. A Policy Agenda szerint ez azt is jelentheti, hogy a kormány nem számol a minimálbér jelentős emelésével, várakozásaik szerint 105 ezer forintról 106 500 forintra emelhet a kabinet. Nem csökken azoknak a munkavállalóknak a száma, akiknek havi keresete nem éri el a létminimum egy főre jutó összegét, az ő számukat az intézet korábban egymillió főre becsülte.

A keresetekben érdemi emelkedés azért sem várható, mert 2015-ben jelentősen nő a béren kívüli juttatások adója. Ezt a munkaadók nem fogják tudni követni, így csökkenteni fogják a cafeteriát. Az átlagbér emelkedése és a cafeteria csökkenése várhatóan kioltja majd egymást.

A közszférában továbbra sem lesz általános béremelés, a pedagógusok fizetése 5-6 százalékkal növekedhet, a fegyveres és rendvédelmi testületeknél pedig júliusban 30 százalékkal tervezik növelni a béreket. Az egyenlőtlen béremelés a teljes közszférára vetítve 2-3 százalékot jelent. A közmunkában foglalkoztatottak száma 23-28 ezer fővel bővülhet, jövőre 35-39 milliárd forinttal több pénz áll majd rendelkezésre, aminek egy része a közfoglalkoztatottak béremelésére megy el.

A két legnagyobb szakszervezeti tömörülés, a LIGA és a Magyar Szakszervezeti Szövetség többéves bérmegállapodást szeretne azzal a célkitűzéssel, hogy a ciklus végére a nettó minimálbér a létminimum összegét érje el, de a kormány ezt az elképzelést nem támogatja. Változás akkor állhatna be, ha a szakszervezetek képesek lennének egységesen fellépni és nyomást gyakorolni, ez azonban a szakszervezetek megosztottsága miatt nem valószínű – áll az elemzésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik