Belföld

Újra kopogtat az ajtón a H1N1

A járványügyi szakember szerint a vírus "kiszámíthatatlan".

Az ÁNTSZ járványügyi főosztályának vezetője szerint akár a tavalyihoz hasonló “mennyiségű és súlyú megbetegedést is okozhat az újinfluenza vírusa, amely kiszámíthatlan”. Az InfoRádiónak Ócsai Lajos azt mondta, hogy a legújabb adatok szerint aktívabb lett a kórokozó, a legutóbbi héten szinte duplájára emelkedett az orvoshoz fordulók száma.

A kimutatott influenzavírusok száma több mint két és félszeresére nőtt. “Az influenza kopogtat az ajtón, és ilyenkor be is tud jönni” – fogalmazott a szakember, aki szerint eddig 29 altípust határoztak meg, ezek közül valamennyi a tavalyi H1N1-es járványt is okozó influenzavírus volt. Így arra lehet számítani, hogy az idei szezonban is ez a vírustörzs lesz a meghatározó – tette hozzá Ócsai Lajos.

A főosztályvezető szerint tavaly igazolódott, hogy az aggályok nem voltak alaptalanok. A három komponensű oltást már 800 ezernél is többen adatták be, míg az újinfluenza ellen 60 ezren oltatták be maguknak.

AJÁNLOTT LINK:

Az idén sem marad el az influenza járvány (ÁNTSZ)
Idén is aggódhatunk az újinfluenza miatt (InfoRádió)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik