Belföld

A sajtószabadságért tüntetnek több városban is

Budapesten este hat órakor, a Kossuth téren, illetve ezzel egy időben Szegeden, Debrecenben, Pécsett és Gyulán is demonstrációt terveznek.

A Facebookon szerveződött csoport pénzt is gyűjt a rendezvények kiadásaira – hangosításra, szállításra, több ezer szórólap és plakát nyomdaköltségére. Ezek félmillió forintba kerülnek, a költségvetés már összegyűlt a közösségi portálon látható folyószámla-kimutatás szerint.

Először két héttel ezelőtt tüntettek civilek a sajtószabadságért, kiáltványukban a médiatörvény megváltoztatását kérték, úgy, hogy az az Alkotmánynak és az emberi jogi normáknak megfeleljen. Egyebek mellett arra szólították fel a magyar kormányt, hogy tegye lehetővé a szakmai szervezetek részvételét a médiaszabályozás alakításában, biztosítsa a médiahatóság, a médiatestületek és a közszolgálati hírszerkesztőségek politikai függetlenségét, törölje el az önkényesen kiszabható és aránytalan büntetések lehetőségét, tartsa tiszteletben a törvény által védett magántitkot és az újságírók bizalmas forrásait, és vonja be a szakmai, valamint a szólásszabadságot és más emberi jogokat védő szervezeteket a Közszolgálati Kódex kialakításába.

A kormány érdemben nem válaszolt a felvetésekre, ezért csütörtökön este hat órakor a Parlament előtt, a Kossuth téren újabb demonstrációt tartanak a tervek szerint. Tüntetések még az ország több pontján is lesznek január 27-én este, így például Szegeden, Pécsett és Gyulán és várhatóan Debrecenben is. A szervezők arra kérik a külföldi szimpatizánsokat, hogy szervezzenek szolidaritási demonstrációkat a magyar nagykövetségek elé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik