“Semmi meglepő nincsen abban, hogy a szocialisták változatlanul arra kérik a kormányt, hogy vegye semmibe a népakaratot. Az elmúlt nyolc év gyakorlatával szemben azonban a nemzeti ügyek kormánya az emberek felhatalmazása alapján teszi a dolgát. 2010-ben az emberek kétszer is nagy többséggel kinyilvánították, hogy Magyarországon semmi nem mehet úgy tovább, mint eddig, vagyis Magyarország alkotmányos újjászervezésére van szükség. Ezért a parlamentnek nemcsak lehetősége, hanem kötelessége is megalkotni Magyarország új, végleges alkotmányát” – Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője így reagált a szocialisták vasárnapi sajtótájékoztatójára, amelyen közölték, hogy az MSZP nem vesz részt az alkotmányozás parlamenti vitájában.
- 06:15 Furtai asszonyok őrzik a murgyé receptjét
- 06:06 Záporok, zivatarok tarkíthatják a szombati napsütést
- 05:55 Székletátültetéssel kezelte magát – aknés és depressziós lett
- 05:35 „Annyira elveszettek voltunk lelkileg és annyira ki akartunk jönni ebből, de önbizalom nélkül nem lehet” – az új edző lendületet adott a győri kéziseknek
- 05:05 Virágba borult Kecskeméten a világ egyetlen élő rózsafüzére
- 03:35 Klopp az egyik legfájóbb liverpooli emlékéről: „Feküdtem a kanapén, majd a következő pillanatban úgy éreztem magam, mint aki sztrókot kapott”
- 22:35 A hosszabbításban kiharcolt döntetlennel búcsúzott az NB I-től a Mezőkövesd
- 20:55 Kubatov tökéletes választása úgy hagyta faképnél a Fradit, hogy az csak úgy nyekkent
- 20:17 Kucsera Gábor a drogügyéről: Csináltam egy hibát, vállaltam érte a felelősséget
- 20:05 Elek Gábor kézicsapata feljutott az NB I-be
- 20:02 „Minden eszközt bevetnek” – hajtóvadászat a börtönőrök lemészárlásával kiszabadított francia bűnöző, A légy után
- 19:33 Menczer Tamás az orosz hackerbotrányról: „Miről beszélgetünk?”
- 19:10 Verstappen panaszkodott, Leclerc behúzta a szabadedzéseket
- 19:06 EP-listavezetői vita: Dobrev szerint nincs idő 2026-ig, Toroczkai bárkivel fogadna, hogy június végén is fideszes kormány lesz
- 18:55 Már tollasodnak a bibicfiókák az alföldi pusztákon
- 19:33 Menczer Tamás az orosz hackerbotrányról: „Miről beszélgetünk?”
- 15:02 A megkérdőjelezhető ízlés szobra lett a Radetzky-laktanya csodaszarvasos főkapuja
- 15:29 Zivatar és felhőszakadás okozhat veszélyt, riasztást adtak ki
- 16:02 Elítélték a nyitott ajtóval elinduló buszsofőrt, aki áthajtott a leszálló, és kerekek alá eső asszonyon
- 17:08 Kóbor János özvegye: A házat úgy hagytuk, ahogy az utolsó közös napunkkor volt, minden ugyanott van
- 16:48 A NAV sportpénzeket érintő költségvetési csalásos nyomozása kavarta fel a kampányt Gyöngyösön
- 15:46 Nehéz lesz felülmúlni Anya Taylor-Joy és Chris Hemsworth párosát jólöltözöttségben a cannes-i vörös szőnyegen
- 13:46 Pünkösdhétfőn tovább csökkennek az üzemanyagárak
- 15:25 Papp Kristóf: Az NHL nem álom, sokkal inkább cél
- 15:24 Meghalt Jantyik Csaba, az Operettszínház társulatának tagja
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!