Nem szakpolitikai vitáktól áll talpra a magyar gazdaság, ez „lárifári” – mondta Orbán Viktor a kamara évnyitó rendezvényén. A Fidesz kormányfőjelöltje ezzel visszautasította Mesterházy Attila MSZP-s miniszterelnök-jelölt szerdai javaslatát, hogy vitatkozzanak több szakpolitikai kérdésben.
A gazdaság talpra állításához azt kell csinálni, amit mindannyian tudunk, erővel és józan ésszel – mondta a Fidesz első embere. A mostani helyzetet egy útra dőlt farönk példájával illusztrálta, amelyet elméletgyártás helyett markos legényeknek el kell vontatniuk.
Orbán Viktor egyezséget ajánlott a kamarának: azt ígérte, hogy megválasztása esetén bevonja az MKIK szakértőit kormánya gazdasági programjának elkészítésébe. A Fidesz és az MKIK közös szándéknyilatkozatát a beszéd után Orbán Viktor és Parragh László kamarai elnök szignálta.
A pártelnök hosszú beszédében lényegében megismételte az országértékelésekor elmondott gondolatait. Az államháztartás valós helyzetének feltárását, a közbeszerzések rendszerének átalakítását, erős és tatható büdzsét, az építőipar talpra állítását, gazdag tapasztalatokkal rendelkező erős kormányzást ígért, amelynek alapja a munka, és amely megvédi a magyar érdekeket. „Ha több ember dolgozik, sikeres a kormány” – állított fel mércét a következő kabinet munkájának értékeléséhez a Fidesz miniszterelnök-jelöltje.
