A visegrádi országok (Magyarország, Szlovákia, Cserhország és Lengyelország)kormányfői kibővített tanácskozásának sajtónyilvános részén a miniszterelnök elmondta: a háromszög keleti csúcsa az Európai Unió déli energiafolyosójának létrehozása lenne, amelyben a zászlóshajó a Nabucco gázvezeték megépítése.
aláírták
Bajnai Gordon szerint mérföldkő léptékű eredmény született a szerdai budapesti energia-csúcstalálkozón.
A magyar miniszterelnök bejelentette, hogy aláírtak egy közös nyilatkozatot, amely rögzíti, hogy a biztonságos energiaellátás megteremtése minden aláíró számára kiemelt feladat. A dokumentum tartalmazza az észak-dél-keleti gázellátási háromszög létrehozását is.
Bajnai Gordon úgy fogalmazott: Közép-Kelet-Európában létrejött egy „kritikus tömeg”, széles és erős együttműködés. Szavai szerint a tanácskozás eredményében „erős, tiszta, jó szándékú” európai akarat nyilvánult meg, a konferencia résztvevői hosszú távon gondolkodnak.
Az északi csúcsot a Lengyelországba tervezett cseppfolyós gáz fogadására és átalakítására alkalmas LNG terminál, a déli csúcsot a horvátországi Krk szigetére tervezett másik LNG terminál tenné ki.
A háromszög csúcsai között az energia szabad áramlását a közép-európai országokat összekötő gázvezeték- hálózat, az úgynevezett Észak-Dél energiafolyosó biztosítja majd – mondta Bajnai Gordon.
