Gazdaság

Kilőtt a forint és a tőzsde

Tíz százalékkal emelkedett a BUX és jelentően erősödött a forint. A nyugat-európai tőzsdeindexek is érdemben emelkedtek, ha nem is ennyivel az eurózóna pénzügyi mentőcsomagjának hatására.

A valutauniós pénzügyminiszterek tőzsdenyitás előtti, meglepően erős bejelentése, amely szerint 500 milliárd eurós mentőcsomagot hoztak létre a görög fertőzés terjedésének megakadályozására, azonnali hatást tett a piacokra.

A frankfurti (DAX) és a londoni (FTSE 100) tőzsdeindex több mint 4 százalékkal emelkedett, a párizsi Cac 40 értéke pedig több mint 7 százalékkal nőtt. Erősödött az euró a dollárhoz képest, és az olaj ára hordónként 3 dollárral, 78 dollárra drágult (utóbbi azért emelkedett, mert az euróövezeti válság elmaradása gazdasági fellendülést, így nagyobb keresletet jelent).

A forint és a BUX – ahogy a múlt héten a pesszimista hangulatban, úgy most az optimistában is – túlteljesít. A hazai tőzsdeindex több mint 10 százalékos pluszban volt késő délelőtt, nyitáskor a Mol és az OTP papírjainak árfolyama több mint tizedével drágult (az előbbiért 6436, utóbbiért 19 750 forintot is adtak), ezért a két vezető részvény kereskedését néhány percre fel is függesztették.

A forint is jelentősen erősödött. A múlt heti mélypontot jelentő 282 forint után késő délelőtt 273,69/84 forintot adtak egy euróért a bankközi devizapiacon; egy svájci frank 191,4/75 forintot ért.

A héten nagy árfolyam-ingadozásokra kell számítani, egészen addig, amíg a befektetők értékelik az uniós mentőcsomag valódi méretét és hatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik