Belföld

Félezres MSZP-s tüntetés a kormány ellen

A kormány gazdaságpolitikai intézkedési ellen tüntetett az ellenzéki párt.

A Nemzetgazdasági Minisztérium épületénél a felszólalók azt hangoztatták, hogy megálljt kell parancsolni a kormány “ámokfutásának”. Tóbiás József, az MSZP Pest megyei elnöke a tüntetésen egyebek mellett arról beszélt: a kormány nem garantálja a szociális biztonságot, a megyék elérkeztek a tűrőképességük határához, a kormányzati döntésekkel halálra ítélték őket.

Emlékezett arra, hogy Pest megyében negyven megyei fenntartású intézményben – köztük tizennyolc középiskolában – nincs fűtés és meleg víz, mert a megyei önkormányzat mintegy százmillió forinttal tartozik a szolgáltatóknak. Kijelentette: “nem volt olyan kormány a harmadik Magyar Köztársaságban, amely tétlenül végignézte volna, hogy diákok, tanáraik, szülők, nevelőszülők ilyen méltánytalan helyzetbe kerüljenek”  Végül leszögezte: a “gazdasági szabadságharc” megbukott.

Horváth Csaba, az MSZP budapesti elnöke szerint az Orbán-kormány “ámokfutása a katasztrófa szélére sodorta az országot”, és jelenleg is 1000 milliárdos megszorításra készülnek. Ez azt jelenti, hogy minden embertől 100 ezer forintot akarnak elvonni, egy öttagú család félmillió forinttal fog rosszabbul járni jövőre – tette hozzá. Erre a tüntetők – a kormánynak címezve – a demonstráción szétosztott piros lapot mutatták fel. Horváth Csaba ezt követően azt mondta, nemcsak a piros lapot, hanem az örökös eltiltást is megérdemelné a Orbán-kormány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik