Belföld

Sokat bukhatnak a jegyzők és a polgármesterek

Az új önkormányzati törvény elfogadása után egyes településvezetők fizetése a harmadára csökkenhet. A budapesti főpolgármester jelenleg 670 ezer forintos havi fizetése körülbelül 100 ezer forinttal lenne kevesebb.

Igencsak rosszul járnak a polgármesterek és a települési jegyzők 2013-tól, ha a parlament változatlan formában fogadja el az új önkormányzati törvény tervezetének az illetményekre vonatkozó pontjait – írta a Népszabadság szerdán.

Kisebb községekben a településvezetők az eddigi fizetésük harmadát sem kereshetnék majd meg – ma például az ezer fő alatti községekben a nem egészen negyvenezer forintos köztisztviselői illetményalap hét-kilencszeresét kaphatják, a javaslat szerint csak két és fél-háromszorosát -, be kellene érniük havi bruttó százezerrel. A kisvárosok esetében nagyjából feleződne a díjazás, míg a budapesti főpolgármester jelenleg 670 ezer forintos havi fizetése körülbelül 100 ezer forinttal csökkenne a lap szerint.

A jegyzők kevesebbet veszítenének: annak az alapilletménye, aki kisebb településeken dolgozik, mintegy 20 százalékkal lenne kevesebb – itt az illetményalapot 6,25 helyett öttel kellene szorozni -, míg Budapesten a főjegyző csak pár százalékot veszítene. Miután a tényleges jövedelem az esetükben különféle pótlékokat is tartalmaz, ez sem jelentéktelen összeg, és a kieső pénz több tízezer forint lehet havonta – írta a Népszabadság.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége szerint elfogadhatatlan a törvényjavaslatban szereplő új javadalmazási rendszer. A Jegyzők Országos Szövetsége szerdai elnökségi ülésén alakítja ki állásfoglalását az önkormányzati törvény tervezete kapcsán – mondta a lapnak Nánási Éva, a szervezet elnöke, hozzátéve: egyelőre csak becsülni tudja, hogy a 2100-2200 jegyző 15-20 százalékos jövedelemcsökkenésre számíthat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik