Prémium Magyar Államkötvény vagy egyszerűen 2012/I – így hívták az elmúlt időszak magyarországi szuperbefektetését. A csak magyar magánszemélyek által megvásárolható – és az fn.hu által többször is ajánlott – hároméves magyar államkötvényt 2009 májusától kínálta az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A kötvény változó kamatozású volt, éves kamata mindig az inflációt haladta meg 600 bázisponttal. A kamatszámítás metódusa szerint, az ÁKK adott év decemberében megnézte, hogy mennyi az év/év infláció, ahhoz hozzáadott 6 százalékot és azt kifizette a következő év január 25-én.
2008 decemberében 3,5 százalék volt a pénzromlás üteme, ezért 2009-ben 9,5 százalékos kamatot fizetett a 2012/I, a 2009-es év tavaly decemberben 5,6 százalékos év/év inflációval zárult, így 11,6 százalék lett a 2010-es kamat. Ízlelgessük egy kicsit, mert tényleg nagyon jól hangzik: 6 százalékos, azaz 600 bázispontos reálhozam, vagyis folyamatosan ennyivel haladja meg a pénzromlás ütemét a kamat.
Egy teljesen kockázatmentes értékpapír (a Magyar Állam jó adós, meg fogja fizetni a tartozását) bőven a pénz értékállósága felett fizetett kamatot.
Veszik, nem veszik?
Hosszú hónapokig mégis totális érdektelenséget lehetett tapasztalni az államkötvény iránt. Az ÁKK összesen 40 milliárd forintnyi papírt tervezett eladni, de az első hónapokban csak pár milliárd forintra érkezett érdeklődés. Amikor azután a nemzetközi pénzpiacok megnyugodtak, Magyarországon pedig folyamatosan csökkent a kamatszint, hirtelen szembetűnő lett az extrahozam mértéke.
Bár az értékesítést végző Magyar Államkincstár csak 2010. január 21-ig tervezte a forgalmazást, de január 13-án koradélután elfogyott a 40 milliárd forintnyi keret, naponta annyi kötvényt vett meg a lakosság, mint korábban negyedév alatt.
Alternatíva
A kezdeti érdektelenség azért volt különösen érthetetlen, mert párhuzamosan a különböző állampapír-aukciókon sorra keltek el hasonló futamidejű állampapírok, olyanok, amelyeket 6-7-8 százalékos hozammal vittek el a befektetők. Ennyire ostoba lenne a sok befektető, vagy esetleg voltak racionális érvek is a lanyha kereslet magyarázataképpen?
Rögtön fontos leszögezni, hogy ezt a kifejezetten lakosságnak szánt értékpapírt csak a kincstári hálózatban, személyesen lehetett megvenni, vagyis a magyar állampapírok forgalmazásában kulcsszerepet játszó bankoknál, brókercégeknél nem, sem az úgynevezett elsődleges forgalmazóknál, sem a másodlagos piacon.
Vagyis kicsit bonyolult volt a jegyzés, ez biztosan ad némi magyarázatot, de ahol nagy pénzekről van szó, igazán nem lehet akadály egy pár órás extraügyintézés. A vevőket vélhetően egészen más okok riaszthatták el.
A likviditás
A 2012/I-t tehát bankok, brókercégek nem forgalmazták, így azok futamidő közbeni eladása sem volt egyszerű. Ha valaki megvesz egy teljesen forgalomképes magyar államkötvényt, akkor elvileg az állampapír lejáratáig elkötelezi magát, ám ezeknek az értékpapíroknak élénk másodpiaci forgalma van. Ha ég a ház, ha kell a pénz, esetleg, ha jobb befektetési lehetőség bukkan fel, könnyedén, érdemi veszteség nélkül meg lehet szabadulni az állampapírtól. A 2012/I nem ilyen volt. Ezt a papírt nem forgalmazták a másodlagos piacon, nem volt bevezetve a tőzsdére. Egyedül a Kincstár vállalta, hogy bármikor visszavásárolja a kötvényeket, de csak 2 százalékpontos marzs levonásával.
Ez bizony sokakat elriasztott, és ismét bebizonyosodott, hogy a kötvényeknél is igen fontos szempont az eladhatóság. Értékpapírok vásárlásánál soha ne feledkezzünk meg a likviditásról. Gondoljunk például a részvényekre! Hiába látjuk a tőzsdei árfolyamtáblázatban, hogy az általunk birtokolt részvényre legutóbb ezer forinton kötöttek üzletet, ez csak egy elméleti ár, ha aktuálisan nem lehet ezen az áron vevőt találni.
Az OTP vagy a Mol aktuális árfolyama mindig releváns információ, ezeknek a papíroknak nagy a forgalma, vagyis a likviditása. A milliónyi részvény adásvétele folyamán kialakuló áron vagy legfeljebb attól egy-két forinttal arrébb mindig van vevő és van eladó. Egy kisebb papírnál vagy egy vállalati kötvénynél, sőt akár egy magyar állampapírnál azonban lehet, hogy minden árfolyam-információ csak virtuális, nincs valódi likviditása a papírnak.
Valójában ezek után is furcsa logikának tűnik, hogy valaki a 11,6 százalékos hozam helyett 7,5 százalékos hozamú állampapírt választ, hiszen az esetleges kiszállásnál a Kincstárnak átengedett marzs levonása után is vonzó a hozam, de könnyen lehet, hogy sokan úgy vélték: más papírok valódi piaca, könnyebb eladhatósága megér némi hozamlemondást.
Időtáv
A hozam és az eladhatóság mellett mindig van egy harmadik kötvényvásárlási szempont, a tervezett befektetési időtáv. Ez egy olyan tényező, amely mellett racionális lehet alacsonyabb hozamú kötvény mellett dönteni. Maradjunk az inflációkövető állampapír példájánál! A 2012/I éppen a napokban 2010. január 25-én fizette ki az eddigi utolsó hozamát. A megelőző év végi infláció felett 6 százalékkal, azaz 11,6 százalékkal kamatozik a kötvény.
Tételezzük fel, hogy 2010-ben 11,6, majd 2011-ben 10, végül 2012-ben 9 százalékot fizet, mert szépen csökken az infláció, és Magyarország hamar eléri a 3 százalékos megcélzott inflációs mértéket. Racionálisan úgy tűnik, hogy mivel a 2012 elején lejáró egyéb értékpapírok az év elején csak évi 7 százalékos kamatot ígértek, január elején, amíg még lehetett, őrültség volt nem inflációkövető papírt venni. Ugyanakkor, ha más futamidejű papírt választunk, már okos döntés lehetett a kisebb hozam is.
Ha valaki például 7,5 százalékos hozammal 10 éves magyar állampapírt vesz, akár bombaüzletet is köthet. Három évig eszi a kefét, hogy lett volna a piacon 11,6, majd 10, majd 9 százalékos hozam is, de ha a maradék hét évben már csak 3-4 százalékos kamatot kínál az állam, akkor óriási üzlet lehet a jó előre megvett 7,5 százalékos kamat. Vagyis e három szempont, a hozam, a likviditás és az időtáv együttes értékelésével lehet csak jó befektetési döntést hozni.
