Belföld

Mégsem lesz egyelőre frakciója Gyurcsányéknak?

A mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság vezetőjeszerint az MSZP-ből kilépőkre a független képviselőkre vonatkozó szabályok érvényesek.

Az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke szerint az egy frakcióból kilépőkre a független képviselőkre vonatkozó szabályok érvényesek és Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető levelében az szerepel, hogy a tíz képviselő kilépett az MSZP frakciójából.

Rubovszky György, idézve a szocialista frakcióvezető Kövér László házelnöknek írt levelét, hétfőn az MTI-nek azt mondta, a házszabály a képviselőcsoport vezetőjének bejelentéséhez kapcsol jogkövetkezményeket. Mesterházy Attila levelében az szerepel, hogy tíz képviselő kilépett a szocialista frakcióból. A házszabály szerint a kilépett, illetve egy frakcióból kizárt képviselő hat hónapig független képviselőnek számít, és sehová nem léphet be – ismertette a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság vezetője.

Rubovszky György megjegyezte: azt soha nem vizsgálták és nem vizsgálhatja a Ház, hogy valóságot ír-e a frakcióvezető vagy sem.

A kereszténydemokrata politikus kitért arra is, hogy 1994-es képviselősége óta egyetlen ilyen jogeset volt, amikor az MDF kettévált, és megalakult az MDNP frakció. Ekkor azonban nem kilépést jelentettek be, hanem azt, hogy a párthoz hasonlóan a frakció is kettévált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik