Szegedi Csanád, a Jobbik alelnöke hétfői közleményében bírálta a házelnök kijelentéseit. Azt írta: “a Jobbik egyik vezető politikusaként nem tűröm el, hogy bárki a Jobbikról úgy beszéljen, mint ahogyan azt Ön tette” – fogalmazott közleményében a párt alelnöke, aki szerint a házelnök a Hír TV-ben elhangzott meggondolatlan kijelentéseivel több, mint 13 ezer Jobbik-tagot és csaknem 855 ezer Jobbik-szavazót sértett meg. “Önök az elmúlt másfél évben sokkal többet tettek a narancsdiktatúra megszületéséért, mint a rendszerváltás óta számtalanszor meggyalázott magyar demokrácia helyreállításáért” – olvasható a közleményben.
Korábban az LMP frakcióvezetője, Schiffer András is bocsánatkérésre szólította fel Kövér Lászlót a műsorban elhangzottakért.
Kövér László múlt héten, a Hír TV Péntek 8 című műsorában az ellenzéki pártok bírálata mellett kifogásolta még a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának a vörös csillag viselését engedélyező ítéletét, és idiótának nevezte a döntést hozókat.