Belföld

Pokorni: nem lesz teljes államosítás az oktatásban

A Fidesz szakpolitikusa szerint 360 milliárd forintot vonnak el az önkormányzatoktól az állami kézbe kerülő intézmények fenntartására.

Az állam „magához húzza” a kistelepülések oktatásának feladatát, ugyanakkor módot ad a nagyobb településeknek az iskolafenntartásra – jelentette ki Pokorni Zoltán szerdán, egy szakmai rendezvényen a fővárosban. Az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának fideszes elnöke hozzátette: azt tartotta volna ideálisnak, ha „nem erővel veszik el” a helyhatóságoktól az iskolák fenntartási jogát, hanem a lehetőséget teremtik meg, hogy a kisebb önkormányzatok átadják az intézményeket az államnak, de kisebbségben maradt a frakción belül.

Az első Orbán-kormány (1998-2002) oktatási minisztere közölte: ahhoz, hogy az állam finanszírozni tudja a fenntartásába kerülő iskolákat, 2013-tól bizonyos forrásokat elvon majd az önkormányzatoktól, így például a személyi jövedelemadó, a gépjárműadó és az iparűzési adó meghatározott részét. Ezek a tervek szerint mintegy 360 milliárd forintot tesznek ki.

Ahol az iskolák a települések kezében maradnak, a működési forrásokat megkapják az önkormányzatok az államtól. A politikus „hallatlan jó, innovatív lehetőségnek” nevezte az egész napos iskola tervét, ezt azonban véleménye szerint nem lehet egyetlen lépésben, kötelező módon bevezetni, öt-nyolc évre lenne szükség hozzá.

A pedagógus-életpályamodell kapcsán megjegyezte: a pálya elején kell megemelni legjobban a tanárok fizetését, utána lassabban, nyugdíjazásuk előtt órakedvezményt kell nekik adni, a többletmunkát pedig jobban meg kell fizetni. Ha ezekre nincs pénz, „akkor el kell halasztani, vagy egy adott szakterületre kell fókuszálni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik