Belföld

A kormány elfogadta, Hoffmann felülírta

Szombaton benyújtották a parlamentnek a köznevelési törvény tervezetét, ebben az államtitkárság felülírt néhány, a kormány által elfogadott pontot.

Hoffmann Rózsa az iskolabezárások elleni korábbi harcos küzdelmét erősen megkérdőjelezte, hogy az általa jegyzett, és a kormánynak benyújtott köznevelési törvény szerint be kell zárni, illetve össze kell vonni azokat a felső tagozatokat, ahol nincs két-két párhuzamos osztály. (Ez a kormány által elfogadott jogszabályban a finanszírozási fejezetben, a 89. paragrafus 3. pontjában szerepel, ma is olvasható az államtitkárság honlapján.)

Az intézkedés – amely, ha jól átgondoltan, az érintettek megkérdezésével, tájékoztatásával történne, nem biztos, hogy káros lenne a gyerekek szempontjából – leginkább a kistelepülések iskoláit érintené. Mint korábban írtuk, a törvényhez készített, előbb letagadott, majd beismert Ecostat-tanulmány szerint az elképzelés hatására 633 feladatellátási hely szűnik meg, közel 53 ezer gyereknek kell másik intézményt választani, több mint 3800 pedagógus kerül utcára. Viszont 2015-ig 28, 67 milliárd forint megtakarítást jelent.


Fotó: MTI / Varga György

A törvényt elvileg e paraméterek ismeretében fogadta el a kabinet. A Parlamentnek benyújtott tervezetből azonban ez a passzus már hiányzik. Egyszerűen kihúzták. Az államtitkárság felülírta a kormány döntését. A kisiskolák tehát, egyelőre legalábbis úgy tűnik, megmenekültek.

Az eredeti javaslatban szerepelt az is, hogy a pedagógusoknak a költségvetés garantálna egyfajta szakkönyvvásárlási támogatást, és átvállalná a könyvtári tagsági díjukat. Erről azonban a parlamenti anyag már nem szól. Bekerült viszont több, a sajátos nevelési igényű tanulókkal kapcsolatos rendelkezés.

Feltűnik néhány – elsősorban a sport és a vidékfejlesztési – lobbi eredményes működése is a törvényben. Az utóbbi például – szintén a kormánydöntés után – elérte, hogy az agrárágazati szakképzéseket kizárólag a vidékfejlesztésért felelős miniszter által alapított és fenntartott szakképző iskolában lehessen folytatni. Ez azért érdekes, mert ilyen értelemben kikerülhetne az összes egészségügyi, vendéglátóipari és egyéb szakágakhoz köthető iskola az oktatást felügyelő minisztérium alól.

A „választók akaratából jelentős parlamenti többségünk van, és a kormányzó pártszövetség nem szokta felülírni a saját kormánya által elfogadott javaslatokat” – mondta Hoffmann Rózsa a Magyar Hírlap hétfői interjújában. Ezek szerint ő maga ez alól kivétel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik