Belföld

Hálózat alakult a tanszabadságért

Oktatási, esélyegyenlőségi szakértők, pszichológusok, szülők és a területen dolgozó szervezetek képviselői a most megalakult Hálózat a Tanszabadságért nevű társaság keretei közt lépnek fel a köznevelési törvény ellen.

A Hálózat alapítói között van Vekerdy Tamás pszichológus, Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság ügyvezető elnöke, Loránd Ferenc, az OKNT nemrég lemondott elnöke, Nahalka István, oktatáskutató, Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke, Dávid János, az Egymillióan a Demokráciáért Egyesület ügyvivője, Vég Zoltán Ákos, az Equity – Méltányos Közoktatásért Egyesület elnöke, Fábry Béla, középiskolai tanár, Horn György, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnöke, és L. Ritók Nóra, művészetoktatási-esélyegyenlőségi szakértő, a Nyomor széle blog gazdája.

A Hálózat a Tanszabadságért (HAT) azért jött létre, mert az alapítók elfogadhatatlannak tartják a szakmai, az érdekképviseleti, és a civil vélemények, valamint az előzetesen bejelentett véleményezési határidők figyelmen kívül hagyásával előkészített köznevelési törvényt.

A hálózat követeli, hogy a nemzeti köznevelésről szóló törvénytervezetet vonják vissza, a kormány vegye fel a kapcsolatot a közoktatásban-köznevelésben érintett társadalmi szereplőkkel, szülőkkel, tartson információs kampányt a pedagógusoknak és érettségüknek megfelelően a tanulóknak is.

A HAT célja, hogy a közoktatási-köznevelési rendszer állapotát és az ezzel kapcsolatos jogalkotási folyamatot figyelemmel kísérjék, a jogsértő törvényalkotás ellen fellépjenek, hogy érdemi társadalmi-szakmai-civil párbeszédet kezdeményezzenek a közoktatásról.

Kérik a közoktatásban-köznevelésben érintett további szereplők – önkormányzatok, civilszervezetek, egyházak, művelődési közösségek, sportkörök – tájékoztatását is. Az alapítók kiemelték, hogy a HAT nyitott kezdeményezés, minden szervezet és magánszemély, aki céljaival azonosulni tud, csatlakozhat hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik