Egy cseh ismerősöm egyszer azt mondta, hogy mi magyarok az ő szemükben olyanok vagyunk, mint az olaszok. Vagyis? – kérdeztem. Vagyis hevesebbek, érzelmesebbek, hangosabbak és barnábbak, mint az emberek itt, Prágában – válaszolta. Érdekes megpróbálni néha kívülről ránézni önmagunkra és végiggondolni azt, amit mások mondanak rólunk. Én szívesen megteszem ezt időnként. Mert azonfelül, hogy jó móka kibújni a bőrünkből, tanulságokkal is szolgálhat. Ha a csehek vagy mondjuk a lengyelek oldaláról nézzük magunkat, valóban feltűnőbben sötétebb az átlag árnyalat errefelé, ami nem érdem, csak állapot. A habitusunkban is lehet valami délies. Elég, ha csak a letagadhatatlan bazárszenvedélyünkre gondolunk… Ám volna itt még valami, amiben valóban jó lenne az olasz példát követni…
Aki autózott Észak-Olaszországban Udine és Mestre között, már az autópályán számtalan családnévre hajazó cégtáblát olvashat el kisebb-nagyobb ipari épületek homlokzatán. Méretük, igényes kialakításuk, vagy akár ismerős, tehát jól bevezetett hangzásuk miatt nyugodtan hihetnénk, hogy ezek mind-mind nagy, akár multinacionális vállalatok telephelyei. Ám zömük kis-, közepes méretű, főleg családi vállalkozás. Az világos, hogy arrafelé a cégméret-azonosító más, mint Magyarországon, és ami ott kicsi, az nálunk közepes vagy nagy. Mégis, jellegük, struktúrájuk okán ezek azért igazi kkv-k. Az olasz bruttó nemzeti termék meglepően nagy százaléka, több mint fele származik az általuk előállított termékekből és szolgáltatásokból. Miért? Hogy van ez? És főleg mit üzen nekünk ez a fajta olasz meló? Az elmúlt évek logikus, ám valljuk be, nem mindig eredményes multi preferáló irányvonala után válaszható-e itthon más út is?
Az olaszok egy dologban verhetetlenek: stílusban. Történelmük, szerencsés földrajzi adottságaik törvényszerű hozadéka, hogy az esztétika viszonyítási pontja évszázadok óta Itália. Szépérzékük, igényességük, életszeretetük, optimizmusuk kifogyhatatlan belső muníciót jelent számukra. És ezzel megtanultak jól sáfárkodni. Adottságaikhoz illő iparágakra összpontosítottak és ez olyan végletekig kifinomult termékekben testesül meg, melyekért boldogan fizet búsás extraprofitot a világ gazdagabbik része. Egy olasz cipő, egy bútor, egy ruhadarab, vagy mondjuk egy sportautó első ránézésre sugározza olasz eredetét.
Ha az olasz példa megértésén és ránk vonatkozó üzenetein tovább gondolkozunk, érdemes további mozgatórugókat keresni. Leszögezem: nem elégszem meg azzal a magyarázattal, hogy Magyarországon nincs vállalkozásbarát környezet, magasak az adók, kicsi a piac, stb. Ezek bár tények, nem itt van a különbség fő oka. A kulcs a hagyományokban rejlik. Azokban a hagyományokban, amelyek jelentősége jóval túlmutat azon, amit elsőre gondolnánk róluk. Ha valaki Olaszországban találomra ejt útba egy várost, vagy falut, akkor is nagy eséllyel botlik helyi ünnepekbe, körmenetbe vagy éppen felvonulásba. Zömük vallási gyökerű, de az is gyakori, hogy a szomszéd várossal több száz éve vívott hírhedt ütközet emlékét elevenítik fel kicsik, felnőttek és öregek közösen. Tehát: közösen. Irigylésre méltóan tart össze ez a nép. Függetlenül a nagypolitika ott sem gusztusosabb viszonyaitól a helyi civil élet a hagyományok tovább éltetője. Hogyan függ mindez össze az olasz gazdasággal és az ottani kkv-kal? A hagyományok révén. A sikeres vállalkozások többsége családi cég. Nagyapa, apa, fiú viszik tovább a mesterfogásokat, a piaci kapcsolatokat és mivel a család összetartó ereje jóval erősebb, mint mifelénk, jobban is vigyáznak a családi cégre és a névre. Olaszokkal üzletelők talán megerősítik, hogy az olasz üzletember nem éppen ügyfél orientáltságáról híres, éli saját életét, saját tempójában. Ám amiből nem ad, az a tradíció és a minőség. Ez mindennél erősebb motiváció. Nem túlélnek, hanem továbbvisznek. Nem máról holnapra, hanem elkövetkező generációk számára építkeznek. És mindezt élvezik, megélik a napi munka örömét, az alkotás boldogságát. Szerencsések…
Na jó-jó, de mit kezdjünk mi ezzel kicsit észak-keletebbre? Ne legyünk kishitűek: hagyományaink nekünk is vannak, Közösségeink is, családjaink is. Vannak területek, ahol még talán jók is vagyunk, akár nemzetközi téren is. Az a fránya felfogás, az különböztet meg bennünket leginkább: behabzsolni mindent, amit csak lehet, mert ki tudja, holnap mire ébredünk. Felélni a jövőt, átnézni az idősebb generáción, így elmulasztani a bölcsesség, a tapasztalat páratlan értékét. Átlépni a hagyományokon…
Évente egyszer szívesen megyek Olaszországba feltöltődni mediterrán hangulattal, illatokkal. És igyekszem mást is hozni onnan. Nincs is olyan messze…
(A szerző a Magyar Reklámszövetség elnöke.)
