Belföld

Veszélyben a hajléktalanellátás

1990 óta nem volt ilyen rossz a helyzet. Az ellátók minisztériumi forrás nélkül kezdtek el szolgáltatni. Előfordulhat, hogy hétvégére bezárják a nappali melegedőket.

Pénz nélkül

Hajléktalanokat segítő szervezetek szerint veszélybe került az otthon nélkül maradt emberek téli ellátása, mert nem állnak rendelkezésre az ahhoz szükséges források.

Lőrincz Norbert, a Hajléktalanokért Közalapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: a két forráselosztó közalapítványnak – szervezetüknek és az Összefogás Közalapítványnak – jelen pillanatban még a pályázatok kiírásához szükséges szerződése sincs a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal, így forrás sincs, amit meg tudnának pályáztatni. Az ellátók november elsejével e forrás nélkül kezdték meg a szolgáltatások működtetését, így a téli ellátás egyes programjai, szolgáltatásai nem kezdődhetnek meg vagy csak részben tudnak elindulni.

A kuratóriumi elnök úgy fogalmazott: ha ezek az ellátások nem indulnak be, akkor “várhatóan több ember válik vagy sérülés, vagy fagyhalál áldozatává”.

Kétségbeejtő a hajléktalanellátás

Nagyon fontos ellátások hiányoznak a budapesti hajléktalanellátásból, a helyzet kétségbeejtő – ezt már a Menhely Alapítvány igazgatója mondja. Aknai Zoltán példaként említette, hogy nem megoldott a beteg emberek befogadását biztosító lábadozó-férőhelyek finanszírozása.

A Menhely információi szerint az Összefogás Közalapítvány jóval kevesebb forrást tud majd biztosítani, mint korábban, emiatt pedig nagyon fontos, alapvető szolgáltatások esnek ki a hajléktalanellátásból. Az is előfordulhat, hogy nem fogják tudni a nappali melegedőket hétvégeken is működtetni.

A Hajléktalanokat Ellátó Szervezetek Országos Egyesületének (Hajszolt Egyesület) elnökségi tagjai szerint a vidéki ellátószervezetek már a tartalékaikat élik fel.

Réthelyihez fordultak

A hajléktalanokat segítő szervezetek pénteken a szociális ágazatot felügyelő tárca vezetőjéhez, Réthelyi Miklóshoz fordultak az ügyben. Levelelükben azt írták, “a hajléktalanellátás 1990 óta kiépült rendszere, s maguk a hajléktalan emberek eddig még sosem kerültek olyan nehéz és kilátástalan helyzetbe, mint idén”. Eddig még nem volt példa arra, hogy az illetékes tárca a “téli krízisidőszak beköszöntével még semmilyen érdemi intézkedést nem tett annak érdekében, hogy legalább a minimálisan szükséges, életmentő szolgáltatások elindulhassanak”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik