Viszonylag erős, 266-267 körüli szinteken tartózkodik mostanában a forint, ám a közelmúlt tapasztalatai azt mutatják, hogy az árfolyam meglehetősen hamar, s jelentősen változhat. Több elemző is úgy véli, a választások körüli bizonytalanság nem tesz majd jót a forintnak.
Akadnak naivak
pró és kontra
Svájci frank erősödés, mi szól mellette, és ellene?
+ Erős svájci gazdaság, jó makroadatok
+ A svájci frankot menekülővalutának tekintik sokan, akkor vásárolják, ha bizonytalanná, kockázatkerülővé válik a hangulat
– A svájci jegybank eddig a gazdaság védelmében nem engedte a túlzott félértékelődést
– A piacok megnyugvásával csökkenhet a svájci frank iránti kereslet
Akadnak még befektetők, akik komolyan hiszik, hogy a magyar költségvetési helyzet a legjobb a világon – mondta az fn.hu-nak Keszeg Ádám, a Raiffeisen elemezője. Ha majd elkezdenek olyan hírek érkezni, hogy a hiány jóval magasabb a kormány által kommunikált 3,8 százaléknál, akkor majd a forint is gyengülésbe kezdhet – vélte az elemző.
A Fidesz azon véleménye, hogy nem realisztikus az idei hiánycél, megjelennek ugyan a külföldi hírügynökségek anyagaiban – a befektetők körében is kedvelt forrásnak számító Bloomberg hírügynökség tegnap adott ki például egy hírt arról, hogy Orbán Viktor szerint az EU-nak segíteni kellene a következő kormányt, hogy leleplezze a költségvetési hiány valósi mértékét -, Keszeg szerint azonban ezek a hírek egyelőre nem kapnak igazán hangsúlyt. Mindemellett a bank elemzői a kockázatkerülés erősödését is várják az első félévben, ami ugyancsak a forintot gyengítené.
Horror a svájci frankban eladósodottaknak?
Ráadásul a svájci frankban eladósodottakra is nehéz idők jöhetnek. Az elemző szerint ugyanis megerősödhet az alpesi valuta, köszönhetően annak, hogy Svájc az EU egészénél sokkal jobban ellenállt a globális válság hatásainak. Keszeg Ádám úgy vélte, hogy eddig a svájci jegybank mindig közbelépett a svájci gazdaság érdekében, amikor a svájci frank erősödni kezdett, ám az ország markánsan jó makroadatai arra indíthatják a jegybankot – valószínűleg a júniusi kamatdöntésekor – hogy hagyjon föl a svájci frank erősödésének akadályozásával. A bank célárprognózisa szerint ezért júniusban majd 194 forintot érhet egy svájci frank, míg egy euróért 285 forintot is adnak majd.
Jóval optimistább Keszegnél Suppán Gergely, a Takarékbank elemzője. Bár Suppán szerint is a svájci gazdaság látványosan jól megúszta a globális válságot, ezért nem megalapozatlan az elképzelés, hogy a svájci frank erősödhet, ugyanakkor az elemző szerint korai még a vészharangokat kongatni. Ha ugyanis a görög problémák lekerülnek a napirendről, akkor a svájci frankra sem fog már akkora felértékelődési nyomás hatni, mint jelenleg, mert háttérbe helyeződik a „menekülővaluta” szerepe.
A forinttal kapcsolatban is derűlátó Suppán: szerinte nem szükségszerű a forint gyengülése a választási időszakban. A pozitív külkereskedelmi mérleg, a zloty erősödése egyaránt támaszai a (viszonylag) erős forintnak. Az elemző úgy vélte: a piacok pozitívan értékelnék a Fidesz kétharmados győzelmét, ugyanis így a pártnak módja lenne a szükséges szerkezeti átalakítások, reformok végrehajtására.
