Foci

Így nem lesz több bundameccs

A Magyar Labdarúgó Szövetség március 1-től szabálymódosításokat hajt végre annak érdekében, hogy a jövőben tisztább legyen a sportág.

Megéri bundázni? Mostantól nem biztos. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapján megjelent tájékoztatás szerint ugyanis az a labdarúgó, aki bundázásra adja a fejét, a teljes pályafutását veszélyezteti március 1-től. Ez már azért talán elég elrettentő!

A szövetség jogi apparátusának tagjai egyhangúan döntöttek arról, hogy – a fogadási csalásokkal összefüggésben kialakult jogi helyzet miatt, a sportág tisztaságának megvédése érdekében – szabálymódosításokra van szükség.

Az eddigi helyzetben – a bizonyítási, tárgyalási szakasz elhúzódása miatt – vitatott volt, hogy a csalással, vesztegetéssel gyanúsított labdarúgók, játékvezetők, sportszakemberek, ügynökök az ítéletig tartó átmeneti időszakban folytathatják-e sporttevékenységüket. Elég csak Aczél Zoltán exszombathelyi edző ügyére gondolni, vagy a napokban Peruból hazahozott Schultz László esetét előcitálni, látható, hogy várhatóan több éves folyamat lehet egy-egy ügy teljes lezására.

Az új versenyszabályzat ezzel kapcsolatban egyértelműen rendelkezik, aki ellen eljárás folyik, semmilyen tevékenységet nem folytathat a magyar labdarúgásban, az eljárás befejeztéig.

Az új szabályok:
Az a sportszakember, továbbá labdarúgó, aki ellen labdarúgó-mérkőzés eredményének vagy eseményeinek bármilyen módon történő jogellenes befolyásolása okán közvádas, szándékos bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult, az MLSZ versenyrendszerében semmilyen tevékenységet nem folytathat az eljárás jogerős befejezéséig, megszüntetéséig.

Az a sportszakember, továbbá labdarúgó, akit labdarúgó-mérkőzés eredményének vagy eseményeinek bármilyen módon történő jogellenes befolyásolása miatt közvádas, szándékos bűncselekmény elkövetéséért a bíróság jogerősen elítélt, az olyan mértékben sérti a labdarúgás fair play szellemét, etikai normáit, gazdasági érdekeit, hogy a fegyelmi bizottság köteles eljárni és az alábbi büntetéseket kiszabni:

– eltiltás a labdarúgással kapcsolatos minden tevékenységtől-egytől tíz évig terjedő időtartamra.
– végleges eltiltás a labdarúgással kapcsolatos minden tevékenységtől.”

A fenti rendelkezések március 1-jével lépnek életbe.

A fegyelmi szabályzat szigorodik a fogadási csalásért jogerősen elítéltítéltek ügyében is, súlyos esetben  a Sporttörvény módosítása miatt, akár örökös eltiltás is járhat.

“Az elnökség azt a vákuumot tölti ki ezzel a határozattal, amely a meggyanúsított sportszakember, továbbá labdarúgó jogerős ítélet előtti, versenyrendszertől való távoltartását fogalmazza meg. Üzenete pedig az, hogy azok a nézők, akik március elsejétől helyet foglalnak a lelátón, ne olyan labdarúgót vagy edzőt lássanak, akire fogadási csalás vagy bundázás árnyéka vetül” – fogalmazott a szabályzatok módosításáról dr. Borbély Zoltán, a Jogi- és Sajtóiroda vezetője.

Hogy mennyire összehangolt az MLSZ intézkedés sorozata a Központi Nyomozó Főügyészség tevékenységével, azt nem tudhatjuk, de feltételezhető, hogy olykor egyeztet a két szervezet egymással. A DigiSport Reggeli Start című műsorában véletlenül szintén pont ma beszélt a főügyészség szóvivője, Fazekas Géza arról,  milyen fejlemények várhatóak bundaügyben.

“Folytatódnak az őrizetbe vételek, függetlenül az ügy most Peruból hazahozott kulcsfigurájától is. Előzetes letartóztatása további kapukat nyithat meg, de más szálakon is az ügyészség látókörébe kerülnek újabb gyanúsítottak. Futballnyelven szólva az ügyben még csak a második félidő elején járunk. Még messze a végső mérleg” – mondta Fazekas.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik