A Bajnai-kormány egy éve alatt „alapozó munkát” lehetett végezni, de a következő kabinetnek – mivel négy éve lesz rá, és nem feszíti hatszázalékos hiány a költségvetést – „elszabadulhat a fantáziája” – fogalmazott a miniszterelnök, megjegyezve, az övé is elszabadulna egy ilyen helyzetben.
Mint mondta, óvatosan kell bánni azokkal az eszközökkel, amelyek letéríthetik a költségvetést a jó pályáról, de az intézkedések közé „bőven belefér még egy ötszázalékos járulékcsökkenés”. A Bajnai-kormány „egyfajta hitkérdéssé tette” a hiánycél betartását, miközben „más államok nem tizedszázalékok miatt aggódtak” – jegyezte meg, hangsúlyozva, hogy az idei 3,8 százalék csak a tavalyihoz hasonlóan feszes gazdálkodás mellett tartható.
Mint mondta, ez a ráta átléphető, ha ezt olyan intézkedések igénylik, amelyeknek később ennél jóval nagyobb lesz a hozadékuk. A pénzügyminiszter szerint „érdemben javítani kell” a foglalkoztatási mutatót, hozzá kell nyúlni a családtámogatások rendszeréhez, de ennél is nagyobb feladatot jelent a „képzettség és munkatapasztalat nélküli, több százezres réteg”, amelynek foglalkoztatottsági mutatói a meredek nüvekedés idején sem javultak.
