Gazdaság

A WTO vizsgálja az EU GMO-szabályozását

A Kereskedelmi Világszövetség (WTO) kedden vizsgálja felül az EU genetikailag módosított termékekkel kapcsolatos szabályozását Argentína, Kanada és az USA beterjesztésére. Egy esetleges EU-t elmarasztaló döntés nagy lendületet adhat a biotechnológia ágazatnak - írja az EUobserver.

A három ország az Unió 1998–2004 között érvényben lévő moratóriumát kifogásolta, ugyanis szerintük a szabályozás alkalmazása a tudományos alapokat nélkülözve diszkriminálta ezen termékeket, és ezáltal e három ország exportját is sértette. Ezen túlmenően az EU jelenlegi szabályozását is kritizálják.

EU tisztviselők ugyanis nem várnak el teljes elutasítást a tagállamoktól a GMO-k szemben, de a tagállamok nemzeti szintű, gyakran megalapozott indokok nélkül alkalmazott korlátozásai miatt számítanak némi kritikára – írja az EUobserver.


A brüsszeli környezetvédőkre ugyanakkor várhatóan az eddigieknél nagyobb nyomás nehezedik majd a WTO részéről, hogy lazítsanak a GMO-szabályozásokon, miközben az EU-állampolgárok mintegy 70 százaléka ellenzi ezen termékek forgalmazását.


Ez a nagy ellenállás teszi lehetővé többek között, hogy a tagállamok kormányai a Brüsszel által egyébként engedélyezett GMO termékek forgalmazását is korlátozzák vagy tiltsák.

Tavaly novemberben például a Svájcban fogadtak el egy 5 éves moratóriumot a genetikailag módosított növények és állatok ellen, Európa legszigorúbb korlátozását elfogadva ezzel.

Ausztria közben ígéretet tett arra, hogy még az elnökségük idején tartanak egy európai vitát a GMO-k jövőjéről. A konferencia időpontját április 4-5-ére tűzték ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik