És vélhetően annyira komolyan vette, hogy legismertebb képén nyitott ingben pózol, talán éppen azért, hogy elrejtőzzön, már ha ez ennyi könyv után egyáltalán lehetséges. Mindenesetre azt még mi is tudjuk, hogy miként egy rénszarvasos pulóveres pasit sem könnyű komolyan venni, úgy az interjún mikiegeres nyakkendőben megjelenő férfiemberről is van véleményünk – nem túl felemelő -, még ha belátjuk is, hogy nem ezen múlik.
A nyakkendő olykor üvölt, másszor suttog valamit, csak meg kell hallani. Nem mindig könnyű. Mert egy átlósan csíkos lehet klasszikusan elegáns, de lehet fantáziátlanul unalmas, egy egyszínű tökéletes vagy a napszakhoz épp nem illő, egy golfos fennhéjázó vagy éppen összekacsintó, egy kaktuszos sugallhat kreativitást, de akár ízléstelenséget is. Itt is a részletekben lakik az ördög. És ami a hóbortos tanár úrnál lényegtelen részlet, az a tárgyalóasztalnál fontos üzenet.
Így van ez 346 éve, mióta XIV. Lajos elirigyelte a horvát katonák kendőit, akik a „sál végeiből rózsát kötöttek”. Róluk (croates) nevezte el cravates-nek, és indította hódító útjára a ruhadarabot. Szegény elégedett Napkirály bizonyára forogna a sírjában, ha hírét venné, hogy már 1700 évvel korábban is hordtak nyakkendőt, elég csak ránézni a kínai agyagkatonákra, mindegyikük nyakán ott díszeleg a császár ajándéka, erről nincs mit vitatkozni.
A jó nyakkendő azóta is arról ismerszik meg, hogy jó az anyaga. Vásárláskor kicsit meg kell gyűrögetni, mondják az okosok, és ha kiugrik, a darab átment az első vizsgán. Háklis népek hosszasan tapogatják a nyakkendő bélését, igazi sznobok pedig megnézik, hogy a három részből szabott rongydarab találkozását kézzel varrták-e össze (állítólag ezt látják is), mert az az igazi. Arisztokratikus allűrökkel és vagyonos apával rendelkező urak Európa felső tízezréből csakis Tobias Tailorsnál válogatnak a londoni Savile Row-n. Tobiasék arról ismerszenek meg, hogy nem gyárban, de még csak nem is manufaktúrában dolgoznak. Nyakkendőiket egyetlen varrónő varrja, az első öltéstől az utolsóig. (Nem tudok másra gondolni, mint hogy ősszel bizonyára kötelezővé teszik neki az influenzaoltást.)
A nyakkendő olyan, mint a női ruha. Lehet kísérletezgetni a divatjamúltak tárolásával, mondván: egyszer majd csak visszatér, de valami totálisan lényegtelen apróságot tuti kitalálnak a tervezők, ami miatt a régi végül mégsem klappol úgy, mint az új. Lehet keskeny vagy széles, egyszínű vagy csíkos, esetleg mintás, „semmi sem olyan régi, mint a tavalyi nyakkendő”, mint Ephraim Kishon, a humorista, komolyan megállapította. Ezért azok, akik a bankszámlájukban jobban bíznak, mint az ízlésükben, Hermes nyakkendőt kötnek. Hermesék 120 éve öltöztetnek és állnak ellen a divat szeleinek. Nem szeretnek szíre-szóra változtatni a szokásaikon, ezért 56 éve minden évben 20-20 mintával jönnek ki, nem többel és nem kevesebbel. Továbbá megcsinálják 10 régi minta második kiadását is. Így aztán senki sem tudhatja, hogy az új régióigazgatón egy régi darab van, vagy egy vadiúj reprint…
Tisztelt Uraim! Önök, akik reggel simítanak, hurkolnak, kötnek napra nap, megfordult már a fejükben, hogy álmos teremtményüket, a csomót ma is nyolcféleképpen lehet megkötni, kezdve a windsori fajtától egészen az amerikai módiig? Ez is olyan, mint a tudomány. Minél többet tanulunk, annál jobban tudjuk, milyen keveset tudunk, úgyhogy emiatt nem érdemes szorongani. Egy biztos: a rossz nyakkendőnél csak egy rosszabb van, a gyűrött nyakkendő. Ezért találták ki a nyakkendővasaló gépet, amely leginkább egy ostyasütőre hasonlít. Az ember beleteszi a nyakkendőjét és félóra múlva simán veszi ki. Legalább olyan ütős ajándék, mint a kocsiba tervezett szivargyújtóhoz csatlakoztatható cipőpucoló gép.
