Bükkszentmárton önkormányzata kísérleti jelleggel földterületet biztosít azoknak a helybeli roma családoknak, akik megtermelnék önmaguk számára az alapvető zöldségféléket – írja a Heves Megyei Hírlap. A helyi cigány kisebbségi önkormányzatnál eddig tíz család mutatott érdeklődést a program iránt. A földművelésben a kisebbségi önkormányzat lesz a segítségükre, vállalják a terület felszántatását, a vetőmagvak beszerzését. A jelentkezők feladata a művelés és a termés betakarítása, saját hasznukra. A földterület a falun belül található, így nem kell messzire menni, amikor gondozzák, kapálják, öntözik a növényeket.
- 09:01 Házasság első látásra: Rami és Miki visszanézték az esküvőjüket, majd végleges döntést hoztak a házasságukról
- 08:29 Házasság első látásra: Szabi hazugsága után Judit azt mondta, véget akar vetni a kapcsolatuknak
- 08:12 A dél-koreaiak elmondták, mennyi észak-koreai katonai halt meg Ukrajnában
- 08:11 Egy héten belül két nőre támadt egy férfi Tatabányán
- 08:00 Egy pécsi árus szerint annyira nincs senki a karácsonyi vásárban, hogy 6 óra körül már zárták a bódékat
- 07:50 413 alá gyengült a forint
- 07:45 Beomlott a szolnoki felüljáró, a Magyar Közút szerint ez a rendeltetésszerű használatot nem befolyásolja
- 07:15 Valóságos vitaminraktár: megszületett az aranyszínű saláta
- 07:14 Kiugrott egy 35 éves férfi a besztercebányai kórház ablakán
- 07:00 „Én vagyok minden srác fantáziája” – csak fiatalabbakal randizik a 64 éves nő
- 07:00 Ezek a magyar települések a német ingatlanvásárlók kedvencei
- 06:55 Orbán Viktor: Világsztárokat veszítettünk
- 06:47 Estére megérkezik az országba az eső
- 06:42 A Konyhafőnök: rájárt a rúd Rácz Jenő versenyzőjére, aki leforrázta az arcát, aztán kiesett
- 06:32 Magyar Péter: Orbánnak egyre keményebb eszközökhöz kell folyamodnia, hogy egyben tartsa a csapatát
- 19:19 Ketten átálltak a Fideszhez, ezért lemondott egyéni mandátumáról Orosháza polgármestere
- 07:00 „Én vagyok minden srác fantáziája” – csak fiatalabbakal randizik a 64 éves nő
- 18:26 Lecsukták a Vizoviczki köréhez tartozó főrendőröket, egyikük szökni próbált
- 20:08 Megvan, miért nem fogadta el az Európai Bizottság az egyetemi modellváltásról szóló törvény módosítását
- 06:42 A Konyhafőnök: rájárt a rúd Rácz Jenő versenyzőjére, aki leforrázta az arcát, aztán kiesett
- 21:12 Leváltotta a BM államtitkára a fehérgyarmati iskola igazgatóját, mert sikkasztással gyanúsítják
- 22:15 Nem elég jó: Moszkva továbbra is a barátságtalanok közé listázta Magyarországot
- 07:45 Beomlott a szolnoki felüljáró, a Magyar Közút szerint ez a rendeltetésszerű használatot nem befolyásolja
- 18:02 Orbán: Olyan dolgokat fogunk csinálni, amit korábban még nem
- 16:02 Így válaszolt Orbán arra, hogy Zelenszkij szerint nincs befolyása Putyinra
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!