A Fidesz ifjúsági szervezetének aktivistái az Akadémia épülete melletti Duna-parti szakaszon egy felfújható medencét töltöttek meg vízzel, hogy szemléltessék, szerintük mire jó a szombati tanácskozás, vizet gereblyéztek.
Kérdő Zsuzsa, és Mihalovics Péter, a Fidelitas két alelnöke újságíróknak nyilatkozva „Gyurcsány csúcsocskaként” emlegette a szombati rendezvényt nemzeti csúcs helyett. Mint elmondták, azért, mert a meghívottak közül nem mindenki fogadta el a meghívást, Sólyom László köztársasági elnök és a volt államfők nem lesznek jelen.
A “Gyurcsány-csúcsocska” nem más mint vízgereblyézés, látszatmunka, eredmények nélkül – mondta Mihalovics Péter.
A Fidelitas két politikusa arról beszélt, hogy a pénzügyi válság miatt Magyarországon felelős politikára lenne szükség, egyeztetések és “Gyurcsány-csúcsocskák” helyett sokkal inkább azonnali, határozott kormányzati döntéseket kellene hozni.
Szerintük azonban a kormány nem megfelelően kezeli a mostani helyzetet, amelyben munkahelyteremtésre és adócsökkentésre lenne szükség. Mint mondták, nem csak a pénzügyi válság hatásai érzékelhetők, hanem az elmúlt hat év kormányzati politikája is látszik.