Belföld

Orbán szerint izgalmas ősz következik

A devizahiteleseknek segíteni kell, mert az nem megy, hogy egy országban egymillió embert becsapjanak - jelentette ki a kormányfő pénteken.

A miniszterelnök kifejtette: az nem tartható, hogy az emberek éveken át fizetik törlesztőrészleteiket, majd kiderül, hogy többel tartoznak, mint az indulásnál. “Világossá kell tenni, hogy Magyarország nem gyarmata senkinek sem. Amit nem lehet megcsinálni Bécsben, Berlinben, Párizsban, vagy éppen Brüsszelben, az a magyarokkal szemben sem engedhető meg” – hangsúlyozta.

A miniszterelnök szerint Európa nagy bajban van, és “ha becsukjuk a szemünket, az nem változtat a tényeken.” Európán csődhullám söpör végig. Az a kérdés, hogy mi magyarok képesek vagyunk e ettől a csődhullámtól megmenteni magunkat. “Ha nem fizetjük vissza az ország államadósságát, akkor holtunk napjáig másoknak fogunk dolgozni.” Mint mondta: a rendszerváltás után 20 évvel, még mindig nem értük el a munka eredményeként a gyors előremenetelt. “Ezért, ha nem változtatjuk meg az adórendszert, a költségvetést, a szociális segélyrendszert és számos más dolgot, akkor Magyarországon nem lesz érdemes többet és jobban dolgozni.”

A miniszterelnök szerint izgalmas ősz következik. Megváltoztatják az oktatási-, az egészségügyi rendszert, átalakítják a szociális rendszert. Olyan adórendszer lesz, ami azokat jutalmazza, akik dolgoznak – ígérte.

Az iskolarendszer az átalakítása után a gyerekeket garantáltan olyan tudáshoz juttatja, amellyel megállják a helyüket a világban. “Mert az tarthatatlan, hogy ma a gyerekek úgy kerüljenek ki a középiskolákból, egyetemekről, hogy nem találnak munkát, mert nem arra tanítjuk őket, amire egyébként Magyarországnak szüksége volna” – mondta a kormányfő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik