Belföld

Százával menekültek a romák Gyöngyöspatáról

A Vöröskereszt és a kormány szerint üdülni mentek. A romák politikai menedékjogot kérnek.

Csaknem négyszáz rendőr tartózkodik Gyöngyöspatán, hogy megakadályozza, a Véderő nevű szervezet péntek délutáni rendezvényére érkezők a helyi cigánytelepen keresztül vonulhassanak át – közölte Bangó Tamás, a reggeli kiköltöztetési akció egyik szervezője az MTI-vel. Hozzátette: a rendőrök a romák által lakott településrészt lezárták és a “félkatonai szervezet” által megvásárolt többhektáros területet is körbevették. A helyi kisebbségi önkormányzat területrendezési-takarítási akciót hirdetett mára, az MTI tudósítója körülbelül 50 embert látott szemetet gyűjteni a cigánytelep környékén.

Ezen a hétvégén katonai, önvédelmi tábort szervez az egyébként sem feszültségektől mentes Gyöngyöspatára a Véderő. A civilszervezet internetes oldalán azt írják: egyebek mellett fegyverismeret, lövészet, közelharc lesz a programok között. A jelentkezőket felkérik, hogy hozzanak magukkal úgynevezett airsoft fegyvert és bokszkesztyűt is.

Mint ismert, Gyöngyöspata az a település, ahol március elejétől a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület és más szervezetek járőröztek a betiltott Magyar Gárdáéra emlékeztető egyenruhában. A csoportoktól az Országos Polgárőr Szövetség közleményben határolódott el. Nemzetközi jogvédő szervezetek pedig felszólították a magyar kormányt, hogy “azonnal lépjen közbe” az ott élő romák megvédésére. A település polgármestere kedden, egészségügyi okokra hivatkozva lemondott.

A Belügyminisztérium a katonai jellegű tábor kapcsán korábban azt közölte a Független Hírügynökséggel, hogy ha szükséges, a rendőrség intézkedni fog. A tárca hangsúlyozta: kiemelt figyelmet fordítanak a polgárok védelmére, emiatt rendeltek el több településen is fokozott rendőri jelenlétet. Amennyiben pedig – akár a tervezett táborral, vagy más hasonló esettel összefüggésben – a rendőri intézkedésre okot adó körülmény merülne fel, úgy a rendőrség haladéktalanul lépni fog. A Hírszerzőn megjenet információk szerint a rendőrség nemrég előállította a Véderő több tagját, köztük a szervezet vezetőjét Eszes Tamást is, akit a gyöngyösi rendőrkapitányságra vittek.

Pénteken reggel 8 órakor a gyöngyöspatai romák elköltöztették a településről asszonyaikat és gyermekeiket. Összesen 276 ember hagyta el a települést – mondta a Független Hírügynökség kérdésére Farkas János, a Roma Polgárjogi Mozgalom országos alelnöke. Azt, hogy hova menekítették őket, először titkolták a hatóságok, de nem sokkal később kiderült: a menekülő cigány családok többségét a főváros II. kerületében álló Csillebérci Szabadidő- és Ifjúsági Központba szállították. Később Farkas János bejelentette, hogy az őket ért atrocitások a gyöngyöspatai romák politikai menedékjogot fognak kérni az Egyesült Államok és Kanada nagykövetségétől.

A Magyar Vöröskereszttől gyöngyöspatai civilek egyébként már kedden kérték, hogy a helyi nőket és gyermekeket vigyék el “táboroztatni”. Az MTI telefonon kereste az intézményt, ám ott azt közölték, hogy az ügyben hivatalosan csak a csillebérci központ vezetői nyilatkozhatnak, akik egyelőre nem érhetők el a sajtó számára. Selymes Erik, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója cáfolta, hogy evakuálásként lenne értelmezhető a gyöngyöspatai anyák és gyermekek táboroztatása. A főigazgató az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, evakuálásról “szó sincs”, ugyanis – mint hozzátette – a gyöngyöspataiak kérésére szervezték meg már korábban a húsvéti tábort.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az üggyel kapcsolatban közölte a cigány családok szervezett üdültetésen vesznek részt, és nem valamiféle hirtelen szükségből adódó kitelepítésről van szó Gyöngyöspatán. Ezzel szemben a Vöröskereszt egyik önkéntese, a korábban az LMP-t jelentős összeggel támogató Richard Field amerikai-magyar vállalkozó szerint a romák félelemből hagyták el otthonaikat. A Jobbik részéről Dúró Dóra szóvivő elmondta: a pártnak semmi köze a kiképző tábort szervező Véderő nevű szervezethez, egyben bírálta a kormányt a pénteken kiadott rendelete miatt, amely alapján büntetnék azokat, akik jogosulatlanul rendfenntartó tevékenységet folytatnak.

Az eseményeket a budapesti amerikai nagykövetség is figyelemmel kíséri, mivel az Egyesült Államok fontosnak tartja a romaintegrációt – tájékoztatta az amerikai diplomáciai képviselet pénteken az MTI-t. A nagykövetséget azután kereste meg az MTI, hogy Bangó Tamás, a reggeli gyöngyöspatai kiköltöztetési akció egyik szervezője azt mondta a távirati irodának, a településre érkezett több nagykövetség munkatársa is. Olyan hír terjedt, hogy az amerikai nagykövetség képviselője, esetleg személyesen a nagykövet is a heves megyei faluba érkezett. A nagykövetség ezt cáfolta, közölte, hogy amerikai diplomaták nincsenek jelen Gyöngyöspatán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik