Belföld

Nem kaptak fizetést a fegyveres múzeumőrök

A kollektív szerződés és a törvények szerint is április 10-éig kellett volna megkapniuk a pénzüket.

Nem kapták meg a márciusi fizetésüket a kiemelt közgyűjtemények fegyveres őrei. A Nemzeti Kulturális Örökségvédelmi Nonprofit Kft.-nél egyébként is körülbelül 150 ember pereskedik elmaradt juttatásokért, de most a rendes fizetésüket sem kapták meg, de nem csak a pereskedők, hanem a többi dolgozó sem, összesen 330 ember. A milliárdos értékeket őrző fegyveresek egyébként havi 70-80 ezer forint közötti összeget kapnak kézhez, de most a számláikat sem tudják kifizetni.

A kollektív szerződés és a törvények szerint is április 10-éig kellett volna megkapniuk a pénzüket a kiemelt közgyűjtemények őreinek, de máig nem kapták meg. Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének főtitkára a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a fegyvereseket foglalkoztató kft. vezetője úgy tájékoztatta, minden papírt aláírtak már, és hétfőn, vagy kedden megkapják a fizetést. A pénz azonban még most sem érkezett meg. A fizetéseket egyébként a kft. tulajdonosa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium utalja. A kft. vezetője közben szabadságra ment.

A pénzt még el sem utalták. Szima Juditnak azt mondta Skultéty László helyettes államtitkár, hogy húsvét után fogják ezt megtenni. Szima Judit szerint az volna a korrekt megoldás, ha a valós munkát nem végző vezetők elutalnák a saját fizetésüket a dolgozóknak. Sokan a fegyveres őrök közül a számláikat sem tudják kifizetni.

Közben szerkesztőségünket megkereste az egyik érintett őr felesége és arról panaszkodott, hogy napok óta hitegetik őket az utalással, de van olyan fegyveres őr, akinek már arra sincs pénze, hogy bemenjen dolgozni.

A Független Hírügynökség kereste Skultéty László helyettes államtitkárt, de egyelőre nem érte el a titkárságán keresztül. Azt közölték, hogy a sajtóosztályon keresztül fognak válaszolni. Egyébként, mint korábban hírül adtuk, a kft. körülbelül 150 fegyveres dolgozója az évek óta elmaradt juttatásaikért is pereskedik. A pénzt a munkaszerződések és a jogszabályok ellenére sem kapták meg, részítélet már született, eszerint követeléseik jogosak. Most azonban egyelőre a rendes fizetésüket sem kapják meg. Többen közülük úgy gondolják, hogy a kft. alulfinanszírozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik