Túlélni egy utat az Orient Expressen nem lehetetlen vállalkozás, pláne, hogy a menetrendszerinti járatnak nem kötelező eleme a gyilkosság.
Az egykor koronás fők, a politika, és a szellemi élet kiemelkedő képviselőit szállító Orient Express kupéiban nem is olyan régen összeesküvések szövődtek, politikai alkuk köttettek, gazdasági megállapodások jöttek létre. A vonat elit közönsége mellett persze jutott hely a nagystílű szélhámosoknak, a hazardőröknek, akik hatalmas téttel játszott kártyacsatákat bonyolítottak, avagy a lenge erkölcsű nőknek, akik a hálókocsikban titkos szerelmi légyottokat folytattak. A 1920-as és 1930-as években a tehetős réteget legalább olyannyira vonzotta az Orient Express, mint évtizedekkel később a Concorde repülőgép. Bár a második világháborút követően, a légi közlekedés rovására jócskán megcsappant az egykor Párizs és Isztambul között zakatoló vonat népszerűsége, Sidney Lumet Gyilkosság az Orient Expresszen film-adaptációja felélesztette a gyengélkedő legendát.
Az Orient ma főleg azokat a romantikus utazó-nosztalgiát keresőket vonzza, akik valamiféle családi ünnepséget kívánnak megülni a vonaton. A legendát újjáélesztő Venice Simplon-Orient-Express több úton járatja luxus szerelvényeit. A legkedveltebb a Velence-London táv, amelyet a vonat 30 óra alatt tesz meg. Az út bizonyos esetekben érinti Budapestet. Amikor igen, a vonat a Vasúttörténeti Parkban pihen pár órát, ilyenkor bárki megcsodálhatja a szerelvényt. E jeles alkalmakkor – legközelebb szeptember 3-án és 11-én – tömegek tódulnak, hogy a kevesek számára megengedhető, borsos utazás helyett (a Velence-Budapest-London útvonalon 2610 eurótól kezdődnek az árak), ha mást nem, legalább rövid ideig szemrevételezhessék a legendát.
Az igazán bevállalósak a transz-szibériai expresszre az autentikus, menetrend szerinti járatra, a mindenféle luxust mellőző kocsiba és lehetőleg téli időszakban váltanak jegyet. Ráadásul olyan helyre, ahol a szomszéd ülésen utazó – jó eséllyel – kosárba gyömöszölt baromfival együtt vállalkozik a táv megtételére. Az út a vázolt forgatókönyv esetén 8 napig tart. A jegyet érdemes előre megváltani, mert kiemelt turisztikai látványosságról lévén szó, nagy a könyöklés a helyekért a járaton, amely alapértelmezésben Moszkva és Vlagyivosztok relációban teszi meg a 9440 kilométeres távot. Az útvonal mára sokféleképpen módosult. Sajátos mutáció a Szentpétervártól Pekingig, vagy Moszkvától Hongkongig közlekedő járat is, de a klasszikus útvonal az elsőként említett.
E sínpár megépítésének terve az 1880-as években merült fel először, amikor kiderült, hogy Szibéria és az Urál nem szűkölködik ásványkincsekben. E felismerés rögtön egy másikat is szült, mégpedig azt, hogy a kitermelt nyersanyagot vasúton lenne a leggazdaságosabb szállítani. Az építés 1891-ben meg is kezdődött, ám az állandó jégtakaró gondot okozott a haladásban. Olyannyira nehéz volt megbirkózni a mostoha körülményekkel, hogy egy idő után csak fegyencek dolgoztatásával és kényszersorozással lehetett folytatni a munkát. A vonal 25 évvel később azonban elkészült, és azóta robog a vonat a tajgán, sztyeppén, sivatagon, hegyvidéken keresztül, nyolc időzónát maga alá gyűrve. Annak, aki mellőzné az önsanyargatást, és úgy dönt, mégiscsak fejet hajt a kényelem előtt, jó hír, hogy privát, luxuskocsikkal felszerelt vonatok is közlekednek az útvonalon (a részvételi díj 5500 dollárnál kezdődik), amelyek komótosan, 13-15 nap alatt teszik meg a távot, megállókat is beiktatva egy-egy érdekes helyszínen.
