Ilyen ügy lett abból, hogy hol volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az augusztus 20-i tragédiát követő órákban, és miért nem állt ki a nyilvánosság elé. Az euró bevezetésének újabb elhalasztását jelentő konvergencia program ennek következtében másodlagos üggyé vált. A húsz órás miniszterelnöki szótlanság ez esetben fontosabb lett, mint az a három, vagy ki tudja mennyi év, amennyivel az európai közös pénz bevezetése csúszik (a már eddig is tudott négyéves csúszáshoz képest).
A kormánynak nemcsak a Fidesszel, hanem a médiával és a közvéleménnyel is versenyeznie kellett, már ami a közbeszéd irányítását illeti. A Fidesz – és Sólyom László államfő – értelemszerűen ráerősített a média és a választói közönség elvárásaira, így minden figyelem a viharral kapcsolatos felelősségvonásra irányult.
SOMOGYI ZOLTÁN, a Political Capital Institute igazgatója
ESÉLYTELENÜL. A kormány a konvergencia program bedobásával próbálta gyorsan feledtetni a tragédiát. Ám erre semmilyen esélye sem volt. A vihart több mint egymillió ember személyesen élte át (túl). A híradókban a jelen nem lévők is sokkoló képeket láthattak. A vihar és a tragédia „látványos”, könnyen „eljut” az emberekhez, és még könnyebben befogadható. Az euró pedig maradt, ami volt: az egyre bizonytalanabb jövőbe csúszó értelmezhetetlenül absztrakt valami.
Nem az a probléma tehát, hogy „önző” politikusok átpolitizálják az emberek tragédiáját. Ez nálunk is szinte éppolyan szabályszerűen zajlott le, ahogy bárhol máshol a világban: a politika nem teheti meg, hogy ne reagáljon egy ilyen helyzetre. A probléma sokkal inkább az, hogy az euró bevezetésének ügye keveseket érdekel, és talán csak pár ezer ember számára érthető. A nyolcmillió választópolgár közül pár ezer ember „problémájaként” jelentkezik annak végiggondolása, hogy az eredeti dátum (2006) helyett miért öt-tíz évvel később vezetik be az eurót Magyarországon? Miért tolódik ki tíz évvel azoknak a józan gazdasági feltételeknek (az úgynevezett maastrichti kritériumoknak) a teljesítése, amely felelős politikusok számára nem cél kell, hogy legyen, hanem evidens kiindulópont.
Az ellenzéki Varga Mihály, volt pénzügyminiszter szinte „titokban” dicsérte meg a kormányt, amely szerinte már látja a bajt, de rossz választ adott rá. A lélektani pillanat, amelyben a választókat rádöbbenthették volna arra, hogy valami végérvényesen megváltozott a szocialista-liberális gazdaságpolitikában, eltűnt valahol a tűzijáték és a vihar között.
MEGAKASZTOTT KAMPÁNY. Az MSZP-nek rosszul jött a vihar. Új kampányát a párt még éppen csak beindította, és már a kezdéskor sem volt ideje ráterelni a figyelmet. A tragédia megakasztotta a kormányoldalt abban, hogy rendezze saját kommunikációját, tisztázza politikája fő irányát. Lehet olyan helyzet, amikor a tiszta beszéd nem érdeke egy politikai erőnek, de – figyelembe véve a kormányzás első hónapjainak káoszát – ezek most nem azok a hetek. A vizsgálat és a felelősség firtatása azonban nem ért, nem érhetett véget, mert amit a kormány ebben az ügyben tett, az nem elég a választók megnyugtatására.
A politika akarva-akaratlanul azzal foglalkozott a katasztrófát és a konvergencia program bejelentését követően, amivel könnyebben eljuthat a választókhoz, mert azokra gondolt, akik a helyszínen átélték, családtagjaik, barátaik beszámolóiból megismerték vagy a tévében látott képek alapján, elképzelték a vihart. Mert amit közel másfél millió ember közvetlenül él meg, azt nem tudja kikerülni. A politika tényleg az „emberekről” szólt az elmúlt napokban, de a rövidtávú kérdésekről (a tragikus és viharos tűzijáték hatásairól), nem pedig a hosszú távúról (az euró bevezetéséről).
Most már a kormányon múlik, milyen gyorsan tudja feledtetni a Szent István napi tragédiát, és átterelni a figyelmet egy másik szomorú ügyre, az euró bevezetésének elhalasztására.
