Kovács László az unió adó- és vámpolitikai biztosa (Felszámolni a versenyhátrányt – Figyelő, 2006/34. szám) szerint a két dolog összekapcsolása nem szükségszerű, és az Európai Bizottság ilyet nem tervez.
Ez igaz, de tegyük hozzá – egyelőre. Ugyanakkor én nem a bizottság, sokkal inkább az unió jogfejlődését meghatározó gazdaságok ambícióitól tartok. Az unió története azt mutatja, hogy az azt meghatározó hatalmak gazdasági érdeke – mint legkisebb közös többszörös – később jogszabályi formát ölt. Az adószámítási mód egységesítése önmagában hasznos lenne. Az egységes adókulcs azonban elkerülendő, mert a költségérzékeny feldolgozóipari vállalatok kitelepülése miatt az unió egésze szenvedhet versenyhátrányt. Mintha ez az érv nem lenne elég hangos, összevetve a francia és a német aggodalommal, amely nehezen tudja elfogadtatni a választókkal a kelet-európai országok felzárkóztatásának költségeit, ha az egyúttal otthoni munkahelyek elvesztésével jár. Az unió versenypolitikája, azon belül elsősorban az állami támogatások tilalma, az EU jogrendszerének legszilárdabb része. Több tucat, némely esetben alkotmányilag rögzített, adóintézkedés bukott már meg az Európai Bíróság ítéletén, minden esetben kimondván az alaptételt, hogy az adórendszer is alkalmas szelektív állami támogatások nyújtására. Ha ugyanaz a vállalat a tevékenységért a határ túlsó oldalán fele annyi adót fizet, az egyértelmű szelekció. Ha megérik a politikai helyzet (és az összeurópai csereberében erre hamar sor kerülhet), az Európai Bíróság ítélete, következetesen korábbi önmagához, ki fogja mondani, hogy a különböző adókulcs is szelektív állami támogatás – és mint olyan, az unió jogrendszerének kemény magvába ütközik. Ettől a perctől a bizottság álláspontja meg fog változni. Ez nem holnap lesz, de a folyamat feltartóztathatatlan. Ajánlásom csupán az, hogy ismerjük fel a folyamat veszélyeit, és egy mérsékelt szkepszissel teremtsünk cserealapot az összeurópai zsibvásárban.
DEZSŐ ATTILA
ügyvéd
• Van-e veszély?
Dezső Attila viszontválaszából kiderül, hogy az Európai Unión belüli társasági adózás két leglényegesebb kérdésében nincs közöttünk nézetkülönbség. Ő elismeri, hogy az adószámítási mód egységesítése – amin dolgozom – önmagában hasznos lenne. Én viszont hozzá hasonlóan ellenzem az adókulcsok egységesítését. Vita tehát csak abban van közöttünk, hogy fennáll-e ez utóbbinak a veszélye.
Az adóalap-számítás egységesítését jelenleg 10 tagállam támogatja, 8 úgy fogalmaz, hogy „előítéletek nélkül” kész ennek megfontolására, 7 pedig ellenzi. Erős a javaslat támogatottsága az Európai Parlamentben, az EU Gazdasági és Szociális Bizottságában, valamint az üzleti életben. Az ellenzők nem tudják megakadályozni, hogy a támogató többség ne kezdje el az egységes számítást alkalmazni. Erre jogi lehetőséget ad az úgynevezett megerősített együttműködés, amelynek feltételei könnyen teljesíthetők. Tudniillik, hogy abban a tagállamok legalább egyharmada vegyen részt, és hagyják nyitva az ajtót a később csatlakozni kívánók számára. Az eredmény így az lehet, hogy 15-20 tagállam egységes adóalapot fog használni, míg a többiek kitartanak a saját adóalapjuk mellett. Ez azok számára lesz versenyelőny, amelyek áttérnek az egységes számításra.
Más a helyzet az adókulcsok harmonizálásával. Egyhangú döntés itt még kevésbé valószínű, így itt is csak a megerősített együttműködés alkalmazásáról lehetne szó. A jelenlegi a magyarországinál magasabb szinten közös nevezőre hozandó adókulcsokat így csak azok alkalmaznák, akik ezt kedvezőnek tartják, de nem lehetne rákényszeríteni azokra, akik az alacsonyabb adókulcsot tartják előnyösnek. Megjegyzem, hogy Németország – amely Dezső Attila feltételezése szerint a magasabb adókulcsok általánossá tételének híve – most éppen a társasági adókulcsok csökkentésére készül.
Ami pedig az Európai Bíróság döntéseit illeti, azok a különböző adókulcsok alkalmazását csak akkor minősítik az unió jogrendjével ellenesnek, ha az különbséget tesz például a hazai cégek, illetve más tagállamok vállalatai között. Azzal viszont teljesen egyetértek, hogy minden döntésnek gondosan mérlegelni kell a következményeit, így a lehetséges veszélyeit is. Jogos igény az is, hogy Magyarország teremtsen minden lehetséges kérdésben „cserealapot” a számára előnyös kompromisszumok eléréséhez.
KOVÁCS LÁSZLÓ
az Európai Bizottság adó- és vámpolitikai ügyekben illetékes tagja
*
E levélváltással a vitát lezártnak tekintjük. A szerk.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
