Cáfolja az orosházi plébános, hogy rajtakapták volna egy kislánnyal – számolt be szerdán az Egyenlítő Blog. A férfi kérdésükre elmondta azt is, hogy valójában nem egy 12 éves lányról, hanem egy 16 év felettiről szól az ügy. A plébános szerint a helyi evangélikusok állnak lejáratása hátterében.
Fazekas Attila, – aki a Szeged-csanádi Katolikus Egyházmegye honlapján Fazakas Attilaként szerepel – orosházi plébános az Egyenlítő Blognak elmondta, hogy a városban feszült a viszony a katolikus és evangélikus egyház között. Arra a kérdésre, hogy a megyéspüspök miért ülne fel egy evangélikus provokációnak, nem válaszolt. Ugyanakkor azt elmondta, hogy lejáratásának hátterében szerinte helyi evangélikusok állnak.
Beszélt arról is, hogy nem egy 12 éves lányról szól az ügy, hanem 16 év felettiről, de a vélt sértett nevét nem árulja el. Cáfolja, hogy rajtakapták volna a kislánnyal, de részleteket nem közöl mindaddig, amíg az egyház belső vizsgálata le nem zárul.