Venni, fejleszteni, terjeszkedni és sohasem eladni -kevés nyilatkozatai egyikében így foglalta össze üzletember-filozófiáját Sir Bernard Schreier, a Danubius Hotels Rt. fő tulajdonosa. Az elmúlt napokban mégis megindultak tőzsdei berkekben a találgatások arról, hogy mi is lehet a magyar szállodalánc sorsa. Az ok: a Schreier tulajdonában álló, s a Danubius többségét ellenőrző cégek nyilvános vételi ajánlatot tettek a társaság papírjaira.
Sir Bernard eddig semmi jelét nem adta annak, hogy kifelé kacsintgatna a Danubiusból. Igaz, immár öt éve nem is tett hozzá meglévő részvényeihez: a CP Holdings, az Interag Rt. és az Israel Tractors már 2001-ben is a Danubius 53,4 százalékát tudhatták magukénak. Ezzel a mennyiséggel kényelmesen irányítani lehet a vállalatot, pár százalékos plusz ide, vagy oda, nem változtat sokat. Éppen ez az, ami miatt többen is elképzelhetőnek tartják, hogy Schreier most tényleg módosított valamit eddigi álláspontján és a cég értékesítésére készül.
A lánc egyik ékköve. Nem minden világos.
Magából a vételi ajánlat tényéből azonban semmiképpen sem lehet egyértelműen ezt a következtetést levonni. A tőkepiaci törvény 2001-es módosítása alapján ugyanis a fő tulajdonos csak nyilvános ajánlat keretében növelheti részesedését, vagyis ha Schreier akár csak egy darabbal is növelni akarja Danubius-papírjai számát, ahhoz túl kell esni az ajánlati procedúrán. Az ajánlat kiváltó okának megértéséhez némi támpontot nyújthat viszont az ajánlott ár, az ugyanis lényegében a törvényi minimumnak felel meg. Ez a „kamuajánlat” teóriát erősíti, vagyis a cég is pontosan tudja, hogy 5825 forinton nem sok papírt ajánlanak majd fel a befektetők, de mostantól kezdve bármikor vásárolhatnak.
S hogy miért nem adják oda örömmel ezen az áron a kisebbségi tulajdonosok a papírjaikat? Mert ez, csakúgy, mint a jelenlegi tőzsdei árfolyam, figyelembe véve a cég ingatlanvagyonának értékét, rendkívül alacsony. A tőzsde ugyanakkor nem hajlandó ennek megfelelően beárazni a Danubiust. Hiába állítják a szakértők, hogy részvényenként 10-12 ezer forint lenne ez a bizonyos fair ár, még az sem tudta számottevően megemelni a kurzust, hogy a lengyel szektortárs, az Orbis esetében az idén már beindult az átárazódás. Ráadásul itthon is hasonló ingatlansztori emelte az egekbe a Fotex árfolyamát, a Graphisoftnál pedig az váltotta ki a cég szétválását, hogy a piac nem árazta értéke szerint a szoftverfejlesztő ingatlanvagyonát.
TÖBB VERZIÓ. Ezek alapján az ajánlat magyarázatául több verzió is szárnyra kelt. Egyrészt Schreier is látja, hogy az ingatlanvagyon miatti átárazódás előbb-utóbb bekövetkezhet, ezért miért ne venne még olcsón a papírokból. Egy másik találgatás szerint akadhat olyan néhány százalékos pakettel bíró tulajdonos, aki ki kíván szállni a cégből. A tőzsdén ezt nem tudja megtenni az alacsony forgalom miatt, ezért a fő tulajdonost kínálta meg a papírokkal. Ő viszont csak akkor vehet, ha letudja az ajánlattételt. S persze ott van az a verzió is, amely Schreier kiszállásáról szól: ez alapján az egész cégre van olyan vevő, aki a fair árat megadja, s ezt megelőzően próbálja saját részesedését minél nagyobbra növelni a fő tulajdonos. Ezt a verziót azonban a legkevésbé sem támasztja alá az alacsony felvásárlási ár.
A cég természetesen nem nyilatkozik az ajánlat mozgatórugóiról, a háttér megfejtéséhez azonban nem árt figyelembe venni az emberi tényezőt sem. Sir Bernard ugyanis hamarosan 90 éves lesz, ami miatt a piaci szereplőkben felmerül a kérdés: milyen utódlási tervei lehetnek. Miután a vele együtt dolgozó fia nyolc évvel ezelőtt hirtelen elhunyt, Schreier, 80 felett is a munkába felejtkezve próbálta magát túltenni a történteken. Másik gyermeke, Iris Gibbor továbbra is fő támasza, tagja a Danubius igazgatóságának is. Fia és lánya révén nyolc unokája van, s eddig soha nem tett még apró célzást sem arra, hogy a családi cégcsoport méretét csökkenteni kívánná. A Danubius ráadásul a CP Holdings ékkövének tekinthető.
Mindezek alapján az tűnik a legvalószínűtlenebb forgatókönyvnek, hogy a cége jövőjének biztosításán gondolkodó idős üzletember a Danubius eladásán töri a fejét. S noha a kisrészvényesek szempontjából ez lenne a legjobb, vagyis a leginkább árfelhajtó tényező, az elemzők általában úgy vélik: a türelmes befektetőknek más verziók megvalósulása esetén is érdemes Danubius-papírokat venniük. Akár egész egyszerűen azért, mert ha a fő tulajdonosnak megéri, akkor nekik is. S miközben az ajánlat nyomán alulról igencsak megtámasztottnak tűnik az árfolyam, felfelé, önmagában az ingatlansztori miatt is, még komoly magasságokig szárnyalhat a részvény.
A csőfektetéstől a gyógyfürdőkig
Bernard Schreier az ausztriai Grazban született, de az erősödő fasizmus elől 21 éves korában kivándorolt Palesztinába. Londonban csinált karriert, ahol 1955-ben telepedett le. Kiváló adottságú gépészmérnökként a semmiből építette fel cégét. Megalkotta és szabadalmaztatta az első hidraulikus csőfektető gépet, a családi cég, a CP Holdings azután egyre több irányba terjeszkedett, s átfogó holdinggá nőtte ki magát. Schreirer a legjobb pillanatban érkezett Magyarországra: célja eleinte csak az volt, hogy – maradva a földmunkagépeknél – a Caterpillar helyi ügynöke legyen, végül viszont a Bokros-csomag előtti pánikban beszállt a Danubiusba, amely mára közép-európai gyógyszálló-hálózatot épített ki. Noha saját bevallása szerint egy szót sem beszél magyarul, lovaggá ütésekor a brit-magyar kapcsolatok fejlesztése is szerepelt az indoklásban. A The Sunday Times leggazdagabb briteket tartalmazó Rich List listáján az elmúlt években volt már a 200-on belül is, a legfrissebb összesítésben azonban a 350. helyre csúszott vissza: vagyonát a 2004-es 230 millióval szemben már „csak” 166 millió fontra becsülik.
