Kicsengetés

Rómeó és Júlia-elõadás. Engedély nélkül.

Lefújni kényszerültek a szervezők az elmaradt Pavarotti-koncert helyett meghívott francia Rómeó és Júlia musical-előadást. Már a beharangozáskor kiderült ugyanis, hogy a mű minden magyarországi joga a Pentaton Koncert- és Művészügynökségnél van, amely a Budapesti Operettszínháznak adta az előadás színpadra állításának jogát. A szervezők ekkor még azzal védekeztek, ők „csak” koncertszerű előadásra készülnek, nem a musicalt látják majd a nézők, csak a dalokat éneklik el, de persze jelmez, díszlet, koreográfia is lesz.

Az előadást engedéllyel játszó Budapesti Operettszínház azonban értesítette a tervekről a francia szerzőt, aki levélben tiltotta le a Puskás Ferenc Stadionban bemutatni tervezett alkalmi produkciót. A rendezvény gazdái – arra hivatkozva, hogy a botrány lehetetlenné tette a jegyek árusítását – lemondták az augusztus 19-i előadást. A jogtulajdonosoknak azonban ritkán sikerül ilyen könnyen érvényt szerezni jogaiknak.

KETTŐS VÉDELEM. A szerzői jog tulajdonosa kétféle védelmet élvezhet: vannak személyhez fűződő és vagyoni jogai. A személyhez fűződő jog biztosítja, hogy a szerző, vagy a szerző örököseinek beleegyezése nélkül nem lehet nyilvánosságra hozni és megváltoztatni, csonkítani a művet, a szerző nevét pedig minden esetben fel kell tüntetni. Elhíresült Bartók Béla jogainak szigorú örököse, aki több színpadra állítást is megakadályozott már, vagy Molnár Ferenc örököseinek harca, hogy olasz filmkészítők ne értelmezzék újra A Pál utcai fiúk című regényt. (Bartók Béla műveinek védelme egyébként 1995 végén lejárt volna, a jogalkotók azonban tudták, hogy az uniós elvekhez való igazodás érdekében az 50 évi védett időszakot belátható időn belül 70 évre kell meghosszabbítaniuk. Így születhetett meg a szerzői jogi törvény – szjt – 1994-es módosítása, aminek köszönhetően a világhírű zeneszerző művei további 20 évre szóló, 2015 végéig tartó védettséget kaptak.)

Bartók Béla. Lesben állnak mûvei feldolgozására.

A vagyoni jog pedig kiköti, hogy a mű hasznosításáért – nyilvános előadás, többszörözés, átdolgozás, közvetítés, terjesztés – a szerzőt jogdíj illeti meg. Néhány filmes kezdeményezésére például most már a múzeumokban vetített dokumentum-, illetve játékfilmrészletekért is kapnak jogdíjat, amit a közös filmes jogkezelő, a Filmjus szed be. Mások ügynökre, ügynökségre bízzák a munkát. Az ügynökségi forma leginkább a színházi vagy zenés darabok szerzőinél és az íróknál dívik. Gyakori például, hogy határon túli színházak felejtenek el magyar drámaírók műveiért fizetni. „Ha már a bemutató is megvolt, nagyon nehéz behajtani a jogdíjat, nem is beszélve a szerzőnek azon jogáról, hogy a színpadra állítás mikéntjébe, vagy a szereposztásba beleszóljon, amit a premier után már aligha tehet meg” – mondja Póka Júlia, aki szerzői jogászként egy színházi szerzőket is képviselő ügynökség munkáját segíti. De itthon is akad jogsértésre példa bőven. A Magyar Állami Operaházban rendszeresen másolt kottákból dolgoznak, pedig azokat – szemben például a CD-kkel, vagy DVD-kkel – még magáncélra is tilos lemásolni.

BEVÉTEL UTÁN. Színházak esetében a jogdíj mértéke nagy részben a bevétel függvénye, az eladott jegyek után kell fizetni. Külföl-dön a színházaknak még az állami támogatásokból vagy a szponzorpénzekből is fizetniük kell a szerzőnek, Magyarországon ezt azonban képtelenség elérni. A teátrumok ugyanis nem vallják be az ilyen jövedelmeket, vagy arra hivatkoznak, hogy azokat nem lehet előadásokra lebontani. Megesik, hogy a jegybevételből is „lecsalnak”, ezzel kurtítva az önbevallásos alapon fizetett jogdíjakat.

Molnár Ferenc. Holtában is jó üzlet.

JOGVÉDELEM.

Jogaikat a szerzők maguk is védhetik, de gyakoribb, hogy ezt a feladatot az ügynökök vagy a közös jogkezelők látják el. Az ügynökségekkel szemben a közös jogkezelés mellett szólhat, hogy az ezt végző szervezetek – nagyságuk okán – jobb pozícióból tudnak perelni a be nem fizetett jogdíjak, vagy a jogtalanul felhasznált tartalmak ellen. Az Artisjusnál a nyilvános előadások után járó jogdíjak 90 százalékát tudták behajtani tavaly. Ennek érdekében 500 polgári pert indítottak, és erre, valamint a végrehajtásokra összesen 90 millió forintot költöttek. Rosszabb a helyzet a hangfelvételek jogosításánál, ahol 2004-hez képest 25 százalékkal kevesebb jogdíjat tudtak csak elkönyvelni.

Nehezebb követni a kalózkiadásokat a könyvek esetében. Hacsak egy szerző nem pásztázza éjjel-nappal a könyvesboltok kirakatait és az internetet, nem tudhatja meg, hogy kiadták-e engedély nélkül valamelyik alkotását. „Az is megtörtént már, hogy valaki azt állította, nála vannak egy divatos szerző jogai, eladta azt egy másik kiadónak, a valódi jogtulajdonos pedig futhatott a pénze után” – említett egy példát a csalók fifikái közül Bolza Péter, a Kátai és Bolza Irodalmi Ügynökség egyik ügyvezetője. (Az íróknál a siker egyébként nem feltétlenül függ attól, hogy él-e a szerző. Egy vadonatúj bestseller sikere nem biztos, hogy hosszú évekig kitart, de a kötelező olvasmányok szerzői például állandó sikert jelentenek.)

Thomas Mann. Kötelezõ siker.

Az ügynökök általános szabálya, hogy az élő szerző reklamál, a halott nem. Erre cáfol rá Vásárhelyi Gábor, a Bartók-jogok egyik örököse, aki foggal-körömmel védi rokona szerzői jogait. Szerinte ugyanis egy mű azért védett, hogy az alatt a 70 év alatt megszilárduljon, és eredeti verziójában maradjon meg az emberek emlékezetében. Ő ezért lép fel minden olyan eset ellen, amikor úgy érzi, az a feldolgozás nem hű az eredeti alkotáshoz. Elmondása szerint egy bizonyos pontig ugyanakkor engedékeny. „Ameddig azt látom, hogy a rendező vagy a koreográfus alapvetően ugyanazt gondolja a műről, amit Bartók gondolt, nem szólok” – vallja Vásárhelyi, aki figyelmeztet: ameddig az ő felelőssége, az elkövetkező tíz évben mindig közbelép, ha szerinte Bartók jogai sérülnek.

Szerzői jogai nem csak a művészeknek vannak. A zenei és filmes hamisítások miatti veszteséggel vetekszik a szoftverhamisítások által okozott kár. Számítások szerint, ha csak 10 százalékkal sikerülne csökkenteni az illegális szoftverek arányát Magyarországon, az négy év alatt – az informatikai ipar helyi forgalmának, az adóbevételek és az iparág munkahelyei számának növekedése révén – 150 milliárd forint körüli bevételt hozna a magyar gazdaságnak.

Jogkezelési formák KÖZÖS JOGKEZELÉS. A szerzői jogok után járó díjak túlnyomó részét a zenei világ-ban közös jogkeze-lésben szedik be. A rádiók és a televíziók reklámbevételük egy meghatározott részét (Magyarországon 4 százalékát) kötele-sek közös jogkezelés keretében befizetni, a pénzt azután a jogkezelő szervek osztják ki. Ezenkívül a kábeltelevíziók is rendszeres jogdíjfize-tők a művek továbbí-tása miatt. Ezekből a díjakból nemcsak a zenészek, de a filme-sek, a vizuális művé-szek is részesülnek. A jogkezelő szervek megkérik a munká-juk árát. Az Artisjus 16-17 százalék kezelési költséget számol fel (tavaly az egyesület 11,3 milliárd forint jogdíjat szedett be), az elosztással foglalko-zó irodák pedig további 13-15 száza-lékot vonnak le a jogtulajdonosoktól. Közös jogkezelő szervek Magyarorszá-gon: Artisjus (irodal-mi és zenei jogok), Filmjus (filmalko-tások), Hungart (egyéb vizuális művészetek), EJI (előadóművészek), Mahasz (hangfelvé-telek). EGYEDI JOG-KEZELÉS. Vannak jogok, amelyeket a törvény nem sorol a közös jogkezelés alá. Az ezek után járó jogdíjak behajtását a szerző intézheti maga, ügynökre, ügynökségre, vagy valamely közös jogkezelőre bízhatja. A szisztéma mindenhol ugyanaz: a felhasználónak engedélyt kell kérnie a kiszemelt mű felhasználásához, majd jogdíjat fizetni érte. A közvetítésért, a szerződés megírásáért és a jogdíj kezeléséért az ügynökség 10-15 százaléknyi kezelési költséget tart meg magának a befolyó jogdíjakból. Ezért sokszor azt is vállalja, hogy figyeli, ha engedély és jogdíj nélkül használják fel ügyfelei műveit.

Ha jogsértést tapasztal egy szerző, a legjobb, ha azonnal lép, és megpróbál megegyezni – tanácsolták egyértelműen a jogképviselők, ugyanis ők is belátták, a per általában hosszadalmas, és szinte biztos, hogy többe kerül majd a leves, mint a hús. Nem ritka eset például, hogy egy külföldi író művét úgy adják ki nálunk, hogy arra „elfelejtenek” engedélyt kérni a magyar képviselőtől. „Ilyenkor általában utólag megpróbáljuk megszerezni a jogtulajdonos engedélyét” – mondta Zádori Judit, a HoFra színházi és irodalmi ügynökség vezetője.

Számos jogdíj azért úszik el, mert a szerző már nem él, így megbicsaklik a jogérvényesítés. Kevesen tudják, de a szerzői jog úgy öröklődik, mint egy vagyontárgy, e tekintetben semmiben nem különbözik például egy komódtól. Így a jognak lehet egyszerre több örököse, de az is elképzelhető, hogy egy zeneszerző bizonyos műveinek jogát még életében átadta egy kiadónak, más műveit pedig családtagjai öröklik. (Magyarországon annak a szerzőnek a jogai, aki örökös nélkül hal meg, az államra szállnak.) A jogutódot ugyanolyan jogok illetik meg, mint a mű szerzőjét.

ELŐADÓI JOGOK. Az előadóművészeknek nem szerzői jog, hanem előadóművészi jog jár, amit az Előadóművészek Jogvédő Irodája (EJI) szed be és oszt szét évente. Az EJI folyamatos harcot vív a jogdíjak beszedéséért. Kénytelen volt például 2003-ban perre menni a Magyar Televízió (MTV) ellen, mert az 2002 második féléve óta nem fizette meg az előadóművészeknek a televíziós ismétlési jogot. A „királyi tévé” azóta sem fizet, így tartozása már elérte a 100 milliós nagyságrendet. Pedig az MTV anno kedvezményeket is kicsikart a jogvédő irodától, így egy műsorra vetítve átlagosan 12-22 ezer forintot kellett volna átutalnia, de ezt sem gazdálkodta ki.

Előadói jogdíj a külföldieknek is jár. Robbie Williams bankszámlájára éppen a nemrég tartott budapesti koncertje idején érkezett meg a Magyarországon a 2005-ös évben beszedett, több millió forintos szerzői jogdíja. Ahhoz, hogy az ehhez hasonló jogdíjak célba érjenek, az egyes országok közös jogkezelői folyamatosan egyeztetnek. És ne higgyük, hogy a szupersztároknak ez lényegtelen összeg, menedzsereik szigorúan utánamennek minden nekik járó bevételnek.

A zeneszerzők, szövegírók esetében 2005-ben az Artisjus a beszedett jogdíjak közel felét külföldi jogosultaknak fizette ki. Ehhez képest a magyar szerzők jogdíjbevételeinek mindössze 6 százaléka érkezik az országhatáron túlról. Amellett ugyanis, hogy a hazaiak aligha vehetik fel a versenyt angol vagy amerikai társaikkal, az is igazságtalanná teszi a helyzetet, hogy míg Európában a közös jogkezelés intézménye az elterjedt, a tengerentúlon kevésbé.

Így például magyar filmek amerikai vetítése után semmi nem jut az alkotóknak. A jogkezelők ezért igyekeznek inkább Európában érvényesíteni a kölcsönösséget. „Ahol megéri, ott a jogdíj-cserét szorgalmazzuk, azoknál az országoknál pedig, ahol minimális jogdíjat tudnánk csak egymásnak küldeni, inkább az egymás kultúráját népszerűsítő programokra költjük azt” – mondja Tomori Pál, az EJI vezetője.

A háló fantomja E gyre nehezebb érvényt szerezni a szerzői jogoknak az internet és a fejlett másolási technika rohamos elterjedése miatt. A zenei kiadókat tömörítő Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének (Mahasz) adatai szerint a hazai lemezeladások 2000 óta főleg a fenti okok miatt estek vissza 35 százalékkal. A hamisítás nagy vérveszteség a filmes szakmának is. Az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA) szerint naponta 28 ezer filmet töltenek le Magyarországon illegálisan az internetről. (Összehasonlításképp: naponta ugyanennyi mozijegy kel el az országban.) Tavaly így a filmes szakma 6 milliárd forinttól esett el, ez a magyar filmipar nettó 29 milliárd tehető forgalmának majd’ 20 százaléka. A magáncélú másolás miatt az úgynevezett üreshordozók (CD-k, DVD-k, videokazetták) árába is beépítettek egy díjat, ezzel kompenzálva azokat, akik a másolások miatt esnek el a szerzői jogdíjaktól. Ezen, a jelenleg hordozóként 40 forintos összegen a szerző, az előadó és a hangfelvétel előállítója 50:30:20 arányban osztozik. (Sajnálatos fejlemény, hogy a Legfelsőbb Bíróság egy közelmúltbeli döntése értelmében az üreshordozó jogdíj nem megfizetése nem bűncselekmény.) Robbie Williams. A magyar rádiók is növelik vagyonát. Tovább nehezíti a behajtást, hogy az MP3-lejátszók, iPodok, nagy memóriával rendelkező számítógépek és mobiltelefonok elterjedésével a felhasználó már nem is „írja ki” CD-re, DVD-re a tartalmat, hanem közvetlenül a hanghordozóra menti le. Így lassanként az üreshordozók árába épített jogdíj is alkalmatlanná válik eredeti rendeltetésének betöltésére. E tétel ellen egyébként e hordozók importőrei is tiltakoznak, mondván, miért kéne nekik drágábban adni terméküket, ha ellenőrizhetetlen, hogy arra illegális tartalom kerül-e. Információink szerint az importőrök jelenleg már uniós szinten lobbiznak az üreshordozó-díj eltörléséért, vagy csökkentéséért. Ezzel szemben idehaza két, Magyarországon még alig elterjedt DVD-formátum árába is jogdíjat építettek, azzal érvelve, hogy az új eszközök esetében nem ér rá akkor kivetni a jogdíjat, amikor már elterjedtek. Nálunk egyébként már olyan technikai eszközök árába is beépítették ezt a jogdíjat, mint az iPod vagy az MP3-lejátszó. Nemrég Franciaországban egy olyan törvényjavaslat vérzett el, amely legalizálta volna a fájlcserélést, de „cserébe” az internet-előfizetés árába átalánydíjat írt volna elő, amivel azokat a szerzőket, előadókat, film- és hangfelvétel-előállítókat kompenzálta volna, akik az egyre terjedő másolások, letöltések miatt esnek el az őket megillető szerzői jogdíjaktól. A francia film- és zeneiparban azonban az elképzelés olyan felháborodást váltott ki, hogy a parlament elé végül csak egy, a kalózmásolásokért és letöltésekért járó büntetési tételeket tartalmazó javaslat került. Ennek értelmében az egyszeri törvényszegésért pár tíz eurót kell fizetni, a nagybani másolásért és letöltésért viszont akár börtönbüntetés is kiszabható. Magyarországon is voltak hasonló elképzelések, de arra hivatkozva, hogy ehhez uniós összefogás kell, elnapolták a kérdést. Gyertyánfy Péter, az Artisjus főigazgatója elméletben nem tartaná rossznak az átalánydíjas megoldást, de azt is belátja, a gyakorlatban szinte képtelenség lenne megegyezni annak mértékéről. Azt reméli tehát, hogy inkább a fizetős letöltős szolgáltatások terjednek el, és ezzel a szerzők és egyéb jogosultak az eddiginél eredményesebben beszedhetik a zene használatáért nekik járó jogdíjakat. Kálmán András, az ASVA igazgatója szerint sem a fájlcserélés legalizálása a legjobb megoldás. Mint mondja, mivel a filmek esetében itthon és Európában sem a közös jogkezelés az elsődleges forma, ők az egyedi engedélyezés pártján vannak. Ilyen rendszer a Digital Right Management (DRM): a jogtulajdonos a felhasználási engedéllyel együtt ad egy letöltési kódot, és ennek egyenként kéri el az árát. Erre Magyarországon egyelőre kevés lehetőség van, de e szisztémával működik például a T-Online Zeneáruháza.