Gazdaság

Érdemben csökken a hiány az Ecostat szerint

„Jóváhagyta” a jövő évi költségvetésben felvázolt makropályát Gazdasági bizalom és fejlődés 2006–2007 fordulóján című dolgozatában az Ecostat. A kutatók szerint a 2007-es hiánycél teljesíthető, de nőhet a munkanélküliség, miközben az alapkamat – erős forint mellett – 1-1,5 százalékkal csökkenhet.

A kormányzati prognózisnál 0,2 százalékponttal nagyobb, 2,4 százalékos gazdasági növekedésre számítanak az Ecostat kutatói 2007-ben, míg a közszféra elbocsátásai miatt a munkanélküliségi ráta 0,2 százalékpontos emelkedését valószínűsítik, míg a kabinet az állástalanok számának stagnálására számít – ez a két lényeges pont, amelyben eltér az Ecostat és a Gyurcsány-kormány 2007-es jövőképe.

A kutatók szerint a megszorítások valóban 6,9 százalékosra csökkentik az államháztartás GDP-arányos hiányát, miközben a reálkeresetek csökkenése miatt a magánfogyasztás 0,5 százalékkal esik vissza 6,4 százalékos árszínvonal-emelkedés mellett.

A gazdasági növekedést a kivitel húzza jövőre, amely 10,8 százalékkal bővülhet, míg a behozatal 9 százalékkal emelkedhet, és újabb 4 milliárd euró működő tőke érkezhet Magyarországra – jósolja az Ecostat. Számításaik szerint az Európai Unió gazdasági növekedése a jövő év közepén tetőzik, és nyárra a hazai beruházások növekedési üteme is megélénkül, így a külső és a belső feltételek egyaránt kedvezőek a magyar gazdaság számára.

2007 végén a jegybanki alapkamat 6,5-7 százalékos lesz a mostani 8 százalék után, és a pénzügyi bizalom fokozatos erősödése mellett a forint viszonylag erős marad. átlagosan 254-256 forintot adnak majd egy euróért a pesti devizapiacon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik